Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Két innovatív műhold egy Falcon-9-cel
(Rovat: Lássuk és halljuk egymást, Biztonságos közlekedés , SpaceX - 2016.06.16 07:15.)

A SpaceX rakétája egyszerre két távközlési műholdat juttatott geostacionárius átmeneti pályára. Máskor általában csak egyet szokott...

A kettős startot ezúttal az tette lehetővé, hogy a Boeing által gyártott két űreszköz (Eutelsat-117 West B és ABS-2A) hagyományos kémiai hajtóműveket nem, csak ionhajtóműveket használ. Így megspórolhatták az üzemanyagtartályokat és a jelentős tömegű hajtóanyagot. A műholdak tömege így egyenként 2 tonna körüli volt, a kettő együtt sem haladta meg a Falcon-9 rakéta kapacitását. A nagy sebességre felgyorsított xenon ionok kilövellésén alapuló, a hagyományosnál lényegesen nagyobb hatásfokú meghajtásnak azonban hátránya is van: az így kifejthető kis tolóerő miatt a manővezerés lassan halad. Míg a kémiai hajtóművekkel felszerelt távközlési holdak néhány hét leforgása alatt elérik a kezdeti elnyúlt átmeneti pályáról a 36 ezer km magas geostacionárius körpályát, addig ez a most felbocsátott két űreszköz számára legalább fél évet vesz igénybe. A két üzemeltetőnek azonban még így is megérte az üzlet, mert az eleve kedvező árú Falcon-9 start költségét még meg is tudták osztani egymás közt. Értesülések szerint műholdanként 30 millió dollárt fizettek a rakétát kínáló SpaceX vállalatnak. Hasonló innovatív ionhajtóműves távközlési műholdakkal, ugyanennek a két üzemeltetőnek a megrendelésére a Falcon-9 már tavaly márciusban is végrehajtott egy indítást.


A Boeing 702SP jelű platformjára épült Eutelsat-117 West B és ABS-2A műholdak „összecsomagolva”, a startra felkészítve. (Kép: SpaceX)

A start a floridai Cape Canaveral 40-es indítóhelyéről június 15-én, magyar idő szerint 16:29-kor történt. Mint idén eddig még minden alkalommal, a SpaceX most is megkísérelte a Falcon-9 kiürült első rakétafokozatának visszahozatalát, a függőleges helyzetben való sima leszállást az Atlanti-óceánon, a starthelytől 680 km-re várakozó úszó platformra. Nem úgy, ahogy az utolsó három esetben, a siker ezúttal elmaradt.


A SpaceX raktárkészlete az egyszer már használt és visszahozott Falcon-9 rakétafokozatokból. Az első alkalommal tavaly decemberben szárazföldre, további háromszor (idén áprilisban, május elején és végén) úszó platformra érkezett vissza az első fokozat. (A mostani alkalommal nem gyarapodik a készlet. Az eddigi teljes mérleg: egy próbálkozásból egy siker szárazföldre, nyolcból három siker tengerre.) Az első visszanyert példányt kiállítási darabnak használják majd, a cég kaliforniai központja előtt, függőleges helyzetbe állítva mutatják be. Az első ténylegesen újrahasznosított darab az áprilisi példány lesz. A tervek szerint idén szeptemberben vagy októberben vehet részt megint műholdindításban. (Kép: SpaceX)

Az ABS-2A, ahogy a nevében a rövidítés utal rá, a Bermudán bejegyzett Asia Broadcast Satellite vállalat tulajdona. Fedélzetén 48 Ku-sávú transzpondert helyeztek el. Televíziós műsorokat sugároz és mobil kommunikációs szolgáltatásokat nyújt majd. Állomáshelye a geostacionárius pályán 75° keleti hosszúságnál lesz, ahol a 2014-ben indított ABS-2-höz csatlakozik. Lefedettségi területe Dél- és Délkelet-Ázsia, Oroszország, Afrika északi és középső része és a Közép-Kelet.

Az Eutelsat-117 West B műholdat 2012-ben még a Satmex rendelte meg, de a mexikói távközlési céget időközben (2014-ben) felvásárolta a párizsi székhelyű Eutelsat. A műhold kijelölt geostacionárius állomáshelye 116,8° nyugati hosszúság, ahogy erre az elnevezése is utal. Latin-amerikai felhasználók számára, videós adatátviteli szolgáltatásokra szánják. Lefedettségi területe az Egyesült Államok déli részétől egészen Patagóniáig terjed. A hagyományos távközlési felhasználás mellett az űreszköz része lesz az amerikai WAAS (Wide Area Augmentation System) rendszernek. Ezek a holdak a GPS helymeghatározó műholdrendszerrel végzett mérések pontosságát és megbízhatóságát javító, kiegészítő jeleket továbbítanak, földi állomáshálózaton végzett mérési adatokra támaszkodva. A WAAS legfontosabb használója a légi közlekedési szektor. A műholdas navigáció, kiegészítve a WAAS – ugyancsak műholdak közvetítésével nyújtott – adataival segíti a repülőgépek leszállását kedvezőtlen időjárás esetén is, és az amerikai légi irányítás számára lehetővé teszi a légtér zsúfoltságának csökkentését, kisebb követési távolságok és rövidebb repülési útvonalak kijelölését.

A mostani volt a Falcon-9 rakétatípus 26. startja 2010-es bemutatkozása óta (egy kivételével sikeres), idén pedig már a hatodik. A következő alkalom a tervek szerint július 16-án egy Dragon teherűrhajó indítása lesz Floridából.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024