Negyedszázados út
(Rovat: Kontinensünk űrtörténelme, Szakmapolitika - 2016.04.10 08:15.)

Éppen 25 éve írta alá Magyarország az első együttműködési megállapodást az ESA-val. Egy (majdnem) szemtanú visszaemlékezése.

1991. április 10-én hazánk nevében dr. Pungor Ernő akadémikus, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) elnöke, és ebben a minőségében a kutatás-fejlesztésért felelő tárca nélküli miniszter, az ESA nevében Jean-Marie Luton főigazgató (vagy a megbízottja – az aláíró pontos személye mára a múlt homályába vész...) aláírták az általános együttműködési megállapodásunkat az ESA-val. Hivatalos és teljes címén: „Egyezmény a Magyar Köztársaság Kormánya és az Európai Űrügynökség között a világűr békés célú kutatásában és felhasználásában való együttműködésről”.

Akik 10 évvel korábban tető alá hozták az első ESA-megállapodásunkat: Hubert Curien (jobbra) és Pungor Ernő 2001-ben a Ferihegyi Repülőtér VIP-várójában.

Az egyezmény aláírásakor a Magyar Űrkutatási Iroda még nem létezett, az csak a következő év elején, 1992. január 1-jével jött létre. Attól kezdve Pungor Ernő a Magyar Űrkutatási Tanács (MŰT) elnöki tisztét is betöltötte. Abban az időben a fizikus Hubert Curien volt a francia kollégája, akivel személyes jó kapcsolata is kialakult. Curien 1984–86, majd 1988–93 között volt Franciaország kutatási és űrügyi minisztere. Emellett az abban az időben létrehozott EURISY szövetség alapító elnökévé is választották, ő pedig Pungor professzort meghívta az EURISY tiszteleti tagjai közé. Hubert Curien azonban nemcsak hivatalából és az EURISY révén érdeklődött az űrkutatás iránt, hiszen a 80-as évek első felében az ESA Tanács elnöke is volt. Végül, de nem utolsósorban az egyezmény tető alá hozói között meg kell említeni dr. Ferencz Csabát, aki abban az időben a miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadója volt, ma pedig ugyanazt a MŰT-elnöki tisztet tölti be, amelyet Pungor Ernő 1992–94 között.

Az utókor felteheti a kérdést, miért éppen akkor, és miért Velencében írták alá a Megállapodást. Nos, erre egyszerű a válasz: az EURISY 1991. április 10–11-én Velencében rendezett egy környezetvédelemmel foglalkozó szakmai szimpóziumot (EURISY symposium on the earth's environment an assessment from space: Venice, Italy, 10-11 April 1991), így kézenfekvő volt, hogy az EURISY elnöke jelenlétében a szervezet egyik tiszteleti tagja a magyar kormány képviselőjeként írja alá a nemzetközi szerződést. Hangsúlyozni kell, hogy térségünkből (vagyis az egykori ún. szocialista országok közül) Magyarország kötött elsőként ilyen Egyezményt az ESA-val.

Ezzel kezdődött az a negyedszázados történet, amelynek e sorok írója majdnem az elejétől majdnem a végéig szemtanúja, sőt, tevékeny részese volt. A történet néhány részletét portálunkon Kovács Kálmán és Bernard Zufferey már felelevenítette, de néhány mérföldkövet talán nem árt ismét kiemelni.

ESA-konferencia a Földmérési és Távérzékelési Intézetben (FÖMI) 1997-ben. A képen balról jobbra: dr. Tófalvi Gyula, a MŰI igazgatója, dr. Pungor Ernő, korábban a műszaki fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter, Jean-Marie Luton, az ESA főigazgatója, Jean Arets, az ESA nemzetközi igazgatója és Winkler Péter, a FÖMI Távérzékelési Központ vezetője.

Az Egyezményt öt évre kötötték. A figyelmes szemlélőnek (a lenti linken elérhető szöveget tanulmányozva) feltűnhet, hogy az csak lejárta után, 1997-ben vált a hazai jogrend részévé. Bármilyen meglepő, csak amikor a meghosszabbításáról kellett intézkedni, akkor tűnt fel valakinek, hogy az eredeti Egyezményt annak idején elmulasztották kihirdetni. Maga az Egyezmény csak általánosságokat tartalmazott, a kölcsönös előnyökről szól, rendszeres konzultációkról, közös projektekről, szakemberek cseréjéről, szimpóziumokról, adatcseréről. Ez meg is valósult, de innen tovább kellett lépni.

A továbblépés szükségszerű volt, de a részletek ismét a véletlenen múltak. Történetesen az egyik hazai űrkutató szakembernek – aki már nincs közöttünk – régi szakmai kapcsolata volt azzal a kollégával, aki akkor az ESA PRODEX program irodáját vezette. Szó szót, tárgyalás tárgyalást követett, végül hazánk 1998-ban csatlakozhatott az ESA PRODEX programjához – természetesen ezúttal is térségünkből elsőként. A jogászok és a bürokraták haja szála biztos az égnek állt, amikor a nem ESA-tag Magyarország belépett az ESA-tagállamok számára létrehozott önkéntes programba. Mire észbe kaptak, már a minket követő csehek is bent voltak. Akkor azonban az ESA lehúzta a rolót. Rájöttek, hogy túl előnyös számunkra, ha úgy veszünk részt egy önkéntes programban, hogy a kötelező programban nem. Szerencsénkre az ESA Alapokmány nem rendelkezett arról, hogy lehet egy nem ESA-tagot kirakni egy ESA-tagok számára fenntartott programból, így maradtunk.

Kovács Kálmán, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium államtitkára és Antonio Rodotá, az ESA főigazgatója 1998. januárban írták alá a PRODEX megállapodást.

A PRODEX abban különbözött a korábbi együttműködési megállapodástól, hogy befizetési kötelezettséggel járt, de az összeget nem határozta meg a szerződés. Amennyi, annyi. A befizetett összeget viszont az ESA szabályai szerint hazai kutatásokra, műszerépítésekre lehetett felhasználni. Ez rendkívül előnyös volt a számunkra, az évek során a befizetett összeg mintegy felét a Rosetta programban való részvétel finanszírozására költöttük.

Látható volt viszont, hogy PRODEX részvételünk önmagában is jogi nonszensz, ezért újra ki kellett találni valamit. Logikus lépés lett volna az ESA-tagság, vagy legalább a társult tagság, de az anyagi és a szakmai (a hazai űripar még gyerekcipőben járt, a legjelentősebb eredményeket a kutatóintézetek és egyetemek mutatták fel) problémák visszarettentettek. Tárgyalni kellett, lehetőleg a hozzánk hasonló cipőben járó országokkal együtt fellépve. E sorok írója felvetette, hogy az ENSZ 1999-es UNISPACE III konferenciája szatellitrendezvényeként regionális keretek közt tárgyaljunk az ESA-val. Az ESA azonban a témát túl regionálisnak tartotta, ezért azt javasolták, rendezzünk erről egy önálló tanácskozást, és minthogy az ötlet tőlem származott, a rendezés jogát Magyarországnak kínálták fel.

Így szerveztük meg a nevezetes, 1999. októberi konferenciát az MTA székházában, cseh, lengyel és román kollégák részvételével. Itthon elsikkadt a konferencia jelentősége („az űrkutatók már megint nyüzsögnek valamit”), az ESA viszont azóta is mérföldkőnek tekinti a keleti bővítése útján. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nemcsak az ESA főigazgatója volt itt, hanem az akkori stratégiai igazgató, a későbbi főigazgató, Jean-Jacques Dordain is, akit én hoztam be a repülőtérről. Mire Ferihegyről az Akadémiára értünk, pontosan értette, mire kell megoldást találni. Szerencsére a külföldi kollégáktól a konferencián ugyanezt hallotta, így 2001-re megszületett az „európai együttműködő államok” konstrukciója, azaz a PECS.

A Magyar Tudományos Akadémián tartott nemzetközi konferencia, ahol megszületett a PECS program ötlete. A képen balról jobbra: dr. Takács István (Külügyminisztérium), Antonio Rodotá, az ESA főigazgatója és Manninger Jenő, a KHVM államtitkára.

Magyarország 2003-ban csatlakozott, talán mondanom sem kell, hogy megint elsőként a térségünkből. Azután követtek az 1999-es budapesti tanácskozáson részt vett országok, majd a többiek. Az elképzelés vitathatatlanul sikeres volt, kiállta a gyakorlat próbáját, bár voltak gyenge pontjai. Összességében azonban komoly sikereket hozott a magyar űrtevékenységnek, bár éppen a fő cél, az ESA-tagság elérésében nem tudott eleget segíteni. Ez persze csak részben volt a konstrukció hibája.

Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter és Jean-Pol Poncelet, az ESA stratégiai igazgatója 2003. április 7-én írták alá a PECS megállapodást.

Kovács Kálmán 2007. május 22-én Brüsszelben az európai Űrtanács ülésének alkalmából még arról beszélgetett Jean-Jacques Dordainnel, az ESA főigazgatójával, hogy Magyarország megkezdte az ESA-csatlakozásról a tárgyalásokat.

Tény, hogy első nekifutásra nem sikerült belépnünk az ESA-ba, nemcsak az 1999-es konferencia másik három résztvevője, hanem még Észtország is megelőzött. Végül az eredeti reményeinkhez képest nyolc év késéssel – milyen véletlen, hogy pont nyolc évvel később – sikerült belépnünk, ez azonban már a közelmúlt, a negyedszázados történet vége, egy új negyedszázad (vagy talán több) kezdete, amelyről olvasóink többségének személyes élményei is vannak, így fölösleges részletekbe bocsátkozni. Abban azonban ne reménykedjünk, hogy a következő negyedszázad kevesebb buktatót tartogat a számunkra, mint az elmúlt huszonöt év!

Második nekifutásra végül sikerült az ESA-csatlakozás: Jean-Jacques Dordain, az ESA főigazgatója és Kara Ákos, az NFM államtitkára 2015. február 24-én írták alá a csatlakozási megállapodást Budapesten.