AZ EURÓPAI ŰRTEVÉKENYSÉG (37. rész): A nyolcvanas évek...
(Rovat: Kontinensünk űrtörténelme - 2003.09.28 21:09.)

Némi szünet után folytatódik sorozatunk, mely kontinensünk asztronautikai történetét mutatja be.

A nyolcvanas évek végére úgy tűnt, Nyugat-Európa űrkutatása már a lehetőségekhez képest maximálisan felzárkózott a két nagyhatalomhoz. Sőt, már saját űrállomás-modult (Columbus), saját űrrepülőgépet (Hermes), saját, nagy tolóerejű hordozórakétát (Ariane-5) terveztek. Mindezt olyan ütemben és olyan komolysággal, annyira rendíthetetlenül tették, hogy az űrhajósképzés mikéntjeiről folytak a viták a Hermes űrrepülőgéphez. Emellett az egyes ESA-tagállamok önálló terveket dédelgettek: az NSZK szeretett volna saját űrrepülőgépet (Sänger), akárcsak a britek, ám ezek nem valósultak meg. (A brit HOTOL és Multirole Capsule nevű projectek részben az anyagiak, részben pedig, a csökkenő szállítási igények miatt nem valósultak meg.)

Franciaország önálló utakon járt: kapcsolatot tartott fenn a világ szinte valamennyi űrkutatásban érdekelt országával, érdekes példa erre, hogy Irak leendő első műholdjának építésekor is felmerült az esetleges francia segítség. A Szovjetunióval való kapcsolatok az ottani politikai rendszer „puhulásával” lehetővé tette, hogy még Nagy-Britannia is komolyabban együttműködjön, így Bajkonurból már szovjet-brit látogató legénység indulhatott a Mir űrállomásra.

Helen Patricia Sharman 1989-ben csatlakozott Csillagvárosban az ún. "Kereskedelmi űrhajósjelölt" csoporthoz, majd 1991 májusában nyolc napos űrrepülésen vett részt. Egy Szojuz űrhajó fedélzetén - két orosz társával - a Mír űrállomásra látogatott, ahol hat napon keresztül orosz és brit kísérleteket végzett.

Az ESA töretlenül valósította meg kitűzött céljait, a három fő prioritást (Columbus, Hermes, Ariane-5). Igaz, sokszor túlköltekezett. (S ha sok ország adja a pénzét a kis túlköltekezés is jelentősnek tűnik.) Az Ariane-4-gyel történő bérindítások ekkor töretlenül haladtak, s olyan sikerrel, hogy az amerikaiak már-már azt gyanították, az indításokat áron alul értékesítik. (A vád az volt, hogy a francia kormány jelentősen támogatja az Arianespace céget, ezzel gátolva a tisztes versenyt. Ha mindez igaz lett volna, a Fehér Ház megtiltotta volna amerikai cégek műholdjainak európai rakétával történő indítását. Ezt egyébként az amerikai technológia kiszivárgásának veszélye miatt korábban a szovjet bérindításokra megtette, azaz megtiltotta a szovjet rakétákkal történő indításokat az államokbeli vállalkozások számára.)

A képen egy 1984-es Hermes változat látható (ábra: ESA)

Kanada már az ESRO munkájába is bekapcsolódott, de az ESA-val is folyamatosan együttműködtek. 1989-ben Kanada további tíz évre meghosszabbította az ESA-ban betöltött megfigyelői státuszát. A kooperáció az űrtávközlésben és a távérzékelésben mutatkozott meg leginkább. A további nemzetközi együttműködésnek köszönhetően pedig az ESA már nem saját űrállomásban gondolkodott: a NASA-val és a japánokkal tervezték megépíteni a Freedom nemzetközi űrállomást. Ennek egyik modulja lett volna a Columbus.

1990. február 19-én a XX. század legismertebb és legsikeresebb európai űrszondája egy kis örömmel is megajándékozta a kutatókat. Az ESA darmstadti irányítóközpontjából (ESOC), a NASA madridi követőállomsát felhasználva egy rövid üzenetet küldtek a Giotto üstökös-szondának, amit a Halley-randevút követően négy évre „hibernáltak”. Az üzenetet az űrszonda számított pozíciója irányába küldték. Két óra elteltével a szonda jelzett, majd egy következő parancsot követően parabolaantennáját a Föld felé fordította. A sikeres kapcsolatfelvétel lehetővé tette, hogy a Giotto pályamanőverek sorát követően a Grigg-Skjellerup üstökös felé vegye az irányt.