Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Tíz új kínai űrhajós
(Rovat: Kína a világűrben, A hónap száma - 2024.06.12 07:15.)

A cél már nem csak a Föld körül keringő Tienkung űrállomásra, hanem akár a Holdra küldendő űrhajósok kiválasztása volt.

Június 11-én a kínai emberes űrrepülési program illetékesei bejelentették, hogy tíz új űrhajóst választottak ki azzal a céllal, hogy megerősítsék a kínai űrhajósok csapatát a jövőbeli küldetésekhez, beleértve a lehetséges személyzetes holdraszállásokat is. Ők alkotják a kínai űrhajósok negyedik osztályát. Amint arról annak idején mi is beszámoltunk, a válogatás 2022 őszén kezdődött.

A China Manned Space Agency (CMSA) tájékoztatása szerint a nyolc kiválasztott pilóta és két rakományspecialista közül egy-egy fő hongkongi, illetve makaói illetőségű. Az űrhajósok rövidesen megkezdik kiképzésüket. A korábbi űrhajós-kiválasztási fordulókban 14 fő katonai pilóta (1998), majd további hét fő (2010) került a kínai űrhajósok közé. Az utóbbiak között voltak az ország első női űrhajósai. A harmadik körben 18 jelöltet választottak ki (2020), akik közé már nem csak pilóták, de mérnökök és rakományspecialisták is bekerültek.

A CMSA szerint a kiválasztás – többek közt átfogó klinikai orvosi vizsgálatok, fiziológiai és pszichológiai tesztek, az űrbeli környezethez való alkalmazkodás képességének vizsgálata – és a kiképzés folyamata egyre fejlettebbé vált, s ebben külföldieket is szívesen látnak résztvevőként. Továbbra is szándékukban áll, hogy külföldi kutató űrhajóst juttassanak fel a Tienkung (Tiangong) űrállomásra. A mostani negyedik űrhajós osztály tagjai várhatóan két évig tartó képzés után lesznek készen az űrállomáson végrehajtandó szolgálatra.

A harmadik osztály tagjai már helyet kaptak a repülő személyzetekben. A tavaly októberben indított Sencsou-17 (Shenzhou-17) küldetés két résztvevője, Tang Sengcsie (Tang Shengjie) és Csiang Hszinlin (Jiang Xinlin) közülük való, ahogy az idén áprilisban indított Sencsou-18 három űrhajósa közük kettő, Li Cung (Li Cong) és Li Kuangszu (Li Guangsu) is. Ők jelenleg a Tienkung űrállomás fedélzetén dolgoznak.

A mostani bejelentéskor sem a tíz kiválasztott jelölt nevét, sem a csapaton belül nemek arányát nem hozták nyilvánosságra. A 2020-as kiválasztási körben a 18 főből egy volt nő. Meg nem erősített sajtóértesülések szerint a negyedik osztályban az egyik rakományspecialista egy hongkongi hölgy lehet. A titkolózás jellemző a kínai emberes űrprogramra. A katonai irányítás alatt működő CMSA általában csak a repülésüket megelőző napon, egy sajtótájékoztató keretében fedi fel az aktuális Sencsou űrhajók személyzetének kilétét.

Szó van a kínai űrállomás bővítéséről, valamint Kína távlatibb célja az alacsony Föld körüli pályán végzett kutatásokon túl, hogy 2030-ra két embert juttassanak el a Hold felszínére. Még hosszabb távon egy holdi kutatóállomás (International Lunar Research Station, ILRS) megépítése szerepel az ambiciózus kínai tervekben, további lehetőségeket biztosítva az űrrepülésekhez, amelyekben a most kiválasztott és kiképzendő csapat tagjai is szerephez juthatnak.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - űrvilág.hu 2002-2025