50 éves a NASA (3. rész: A Naprendszer új titkai)
(Rovat: Az űrkutatás 50 éve, Távoli világok kutatói , Amerika és az űrcsillagászat - 2008.10.06 04:00.)

Van a NASA-nak egy szekciója, amely töretlenül szállítja a sikereket és szerencsére nem került semmiféle válaszút elé: az űrszondás Naprendszer-kutatás. Az elmúlt öt év e területen a legendás idők közé tartozott.

Víz a Marson! Tavak a Titanon! Hogy csak a legnagyobb szenzációkat említsük az elmúlt öt évből. De az olyan „kisebb” eredmények sem lebecsülendők, mint a Merkúrt célba vevő és a bonyolult hintamanőver-sorozat közben több mint 30 év után elérő MESSENGER fényképei, vagy egy üstökös magjának eltalálása.

Az elmúlt öt év a MER szondákkal kezdődött. A NASA internetes pályázaton keresett nevet a Spirit és Opportunity marsjáróknak, amelyek 2003 nyarán startoltak, és 2004 januárjában landoltak a Marson. Az első a Spirit volt, amely a Guszev-kráter mellett ért talajt, a másodikként érkező Opportunity a Mars átellenes oldalán, a Meridiani Planumon állapodott meg. A szondák az 1997-es Mars Pathfinder szonda koncepciójának továbbgondolásából születtek: a tervezők egy az egyben felhasználták a ballonos leszállás ötletét, ám az előddel ellentétben itt az egész szondát önjáróvá tették a Pathfinder különálló mini marsjárója helyett. (A szondapáros első tagjának sikeres leszállását használta fel megfelelő alkalomként Bush elnök a Columbia-katasztrófa utáni mélypont után, hogy bejelentse a jövő emberes űrprogramját.) Aztán rövid kutatás után, 2004. március 23-án a NASA szenzációs bejelentést tett: a kutatók az Opportunity leszállóhelyén kétséget kizáró bizonyítékát találták a múltban ott levő víz létezésének. Ezzel a NASA az élet egyik legfontosabb alapfeltételének – igaz csak millió évekkel ezelőtti – jelenlétére talált bizonyítékot. (Később a Spirit is egykori víz nyomaira bukkant.) A szondapáros azóta is a marsfelszínt rója, geológiai és technológiai érdekességek sorát szállítva, az eredetileg 90 napos küldetést lassan fél évtizedesre nyújtva.

Alig kellett várni a következő szenzációra, 2004. július 1-jén majdnem hét évi utazás után a Cassini érkezett a Szaturnuszhoz, magával szállítva a kis Huygens leszállóegységet, amely a bolygórendszer legnagyobb holdjára, a Titanra készült leszállni. Az anyaszonda a Szaturnusz körül pályára állt és az óriásbolygó, a holdak, valamint az egyedülállóan csodálatos gyűrűk részletes felfedezésébe fogott. 2004-ben a szonda munkája nyomán új tagokkal (Methone, Pallene, Polydeuces) bővült a holdak családja, majd 2005-ben egy még különlegesebb „példány” következett, a Daphnis, amely a gyűrűrendszer Kepler-résében kering. Számos nagyobb hold mellett is elrepült már a szonda, így a Phoebe, az Enceladus, és a Iapetus mellett, és a Voyager korábbi távoli, elmosódó fotói helyett valódi műremekeket küldött a tudósoknak tanulmányozásra. Még az óriásbolygó forgási periódusának pontos kimérésére is futotta a küldetésből. Ez 6 perces eltérést mutatott a Voyager 80-as évek végi méréseihez képest (valószínűleg a bolygó légkörét alkotó gáz más-más szélességeken más-más sebességgel történő keringésének köszönhetően).

A Cassini talán legizgalmasabb feladata mégsem a Szaturnuszhoz, vagy a gyűrűrendszerhez kapcsolódott, hanem a Titan holdhoz. A Huygens leszállóegység (amelyet egyébként az ESA készített – a szerk.) 2005. január 14-én szállt le rá és küldte el első fényképeit a felszínről. Sajnos ezúttal még nem sikerült megtalálni az expedíció előtt a holdon sejtett metántavakat, vagy tengereket. Ám ami késik, nem múlik. Később, 2006-ban az anyaszonda közelrepülései során radarral sikerült felfedezni a metántavakat, amelyek közül a legnagyobb az egyesült államokbeli Nagy Tavak méretével hasonlítható össze. A Cassini is a hosszú élettartamú szondák közé tartozik. Eredetileg tervezett élettartama lejártával meghosszabbították az expedícióját és további méréseket végezhetnek vele a kutatók.

2005-ben végezte el a NASA egy űrszonda üstökössel való ütköztetését. A Deep Impact szonda kifejezetten azzal a céllal indult, hogy a Tempel-1 üstökösbe ütközzön és így szerezzenek a kutatók ismereteket az üstökösök szerkezetéről, valamint arról a lehetőségről, hogy majd ha szükség lesz rá, akkor egy Föld felé tartó üstököshöz hogyan vezessenek expedíciót. A próba teljes sikerrel járt, a Deep Impact penetrátora eltalálta az üstököst és a becsapódás nyomán kidobott anyagot számtalan távcsővel figyelő csillagászok tényleg értékes felfedezéseket tehettek, amelyek „természetesen” eltértek az előzetes feltételezésektől.

A 2004-ben a Merkúrhoz indított MESSENGER szonda ugyan még csak úton van a célpontja felé, de útközben több hintamanővert tett ill. tesz a Vénusz és maga a Merkúr mellet. Ezen alkalmakat is felfedezésre használhatják a kutatók, és például a Merkúrnál már sikerült olyan képeket készíteni a felszínről, amelyek az egyetlen ott járt szonda, a Mariner-10 repülésekor takarásban levő felszínrészt ábrázolják. Az eredmények itt is meglepőek: víz van a bolygó gyér felső légkörében, a bolygó magja folyékony lehet és a felszínen vulkáni aktivitás nyomai találhatók.

A NASA legutóbbi szenzációja pedig csak néhány hónapos és megint csak a Marshoz és a vízhez kötődik. Az űrhivatal egy régi, végül meg nem valósult szonda terveiről fújta le a port és indította a Vörös Bolygóhoz a találó Phoenix néven, hogy a sarki területeket kutassa. A szonda a 2008. május 25-i leszállása után három héttel szenzációt mutatott be képein: jelenbeli, igazi vizet. Pontosabban jeget. A szonda ásókarja által kiásott egyik kis árokban pár nap elteltével egy-két, az árok aljára hullott rög eltűnt. Egyértelműnek tűnik, hogy a rögök jégdarabok voltak, amelyek elszublimáltak onnan. Később a talaj elemzése is kimutatta a vízjeget.

A NASA újabb és újabb űrszondás küldetései az elmúlt öt évben sem fukarkodtak a Naprendszer megismerésének újabb és újabb szenzációival. Szerencsére az utánpótlással sincs gond: már úton van a New Horizons a Plútóhoz, vagy a már említett MESSENGER a Merkúrhoz. És hamarosan startolhat a következő Mars-szonda, készülnek a Holdra való visszatérés előtti felderítéshez a korábbiaktól nagyságrendekkel jobb holdszondák, és még mások is. A NASA továbbra is végzi a küldetését, a világegyetem felfedezését. Jó munkát NASA a következő 50 évre is!