Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Dragon CRS-21
(Rovat: Az űrállomás és az USA, SpaceX , Hazai kutatóhelyek és űripar - 2020.12.06 17:30.)

A NASA szállítmányával a SpaceX teherűrhajója elindult a Nemzetközi Űrállomás (ISS) felé. Most először használják a Dragon-2 teherszállító változatát.

A start a floridai Kennedy Űrközpont 39A indítóhelyéről történt december 6-án, magyar idő szerint 17:17-kor. Ez nem csak teherűrhajó megújított változatának (Cargo Dragon) első repülése – a Dragon-2 típus emberek szállítására készült verziója, a Crew Dragon első szolgálatszerű repülését végző példánya épp most is az ISS-nél van –, de egyben a NASA és a SpaceX teherszállítási szerződésének második fázisa keretében indított első küldetés is.


A Falcon-9 rakéta B1058 sorszámú első fokozatához két érdekesség is kapcsolódik. Egyrészt most először alkalmaznak NASA megrendeléshez olyan fokozatot, amely korábban nem csak a NASA megbízásából végrehajtott repülésen vett részt. Másrészt a NASA számára kettőnél többször repült fokozatot eddig még nem használtak, a mostani viszont már negyedjére indult. Szolgálatait májusban kezdte, a Crew Dragon két űrhajóst szállító Demo-2 repülésével. Utána júliusban egy koreai műholdat, legutóbb pedig egy adag Starlink műholdat segített pályára állítani. A látványos fénykép is ez utóbbi alkalommal, október 6-án készült. (Kép: SpaceX)

A SpaceX szerint az új Cargo Dragon mintegy másfélszer annyi tudományos kísérletet tud felszállítani az ISS-re, mint sokat szolgált, űrtörténelmi jelentőségű elődje. További lényeges különbség, hogy nem kell robotkarral befogni és úgy csatlakoztatni, hanem képes automatikus üzemmódban dokkolni az ISS-hez. Nem használják többé a jellegzetes kinyitható napelemtáblákat, a napelemek a teherűrhajó törzsén kaptak helyet.

A Dragon teherűrhajó az ISS Harmony moduljának felső (a zenit felé néző, Földtől távoli) részén dokkol majd, egy nappal a startot követően. Fedélzetén 2972 kg rakományt helyeztek el, benne a szokásos ellátmányt, kísérleti berendezéseket, valamint egy kereskedelmi alapon fejlesztett zsilipmodult (Bishop Airlock Module). Ez a NanoRacks cég vezetésével, a Thales Alenia Space és a Boeing közreműködésével épült. Feladata elsősorban kisebb műholdak (CubeSatok) önálló pályára állítása lesz, amelyeket előzőleg valamilyen teherszállítmányban juttatnak fel az ISS-re. A nevét nem egy személyről kapta, még csak nem is a püspök jelentésű angol bishop szó jelenik meg benne, hanem ugyanannak a másik jelentéséről, a sakkban használt futó báburól van szó. A Bishop zsilipmodul a Tranquility (Node 3) modulhoz csatlakozik majd.


A Bishop modul a földi szerelőcsarnokban. (Kép: NASA / Kim Shiflett)

Korábban már írtunk róla, hogy a számos kísérlet között a Dragon CRS-21 magával viszi a magyar InnoStudio Zrt. és a CycloLab Kft. gyógyszerkísérletét is.


A mostani volt a Falcon-9 rakéta századik sikeres indítása 2010 óta (összességében a 101-edik). A SpaceX a rakétafokozatot már 68. alkalommal hozták vissza épségben. Csak idén eddig 24 startot hajtott végre a vállalat. (Kép: SpaceX)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024