Égi laboratórium: 25 éve ért véget a Skylab program (3. rész)
(Rovat: A Skylab űrállomásprogram - 2004.07.10 10:09.)

A szinte működésképtelen Skylab-et pillanatok alatt sikerült kijavítani, hogy aztán az amerikai űrhajósok sorra döntögethessék a rekordokat általa.

1973. május 25.-én startolt el az első Skylab legénység (Charles „Pete” Conrad parancsnok, dr. Joseph Kerwin orvos és Paul Weitz) azzal a feladattal, hogy megmentsék az űrállomást. A pályáraállás után a legénység megközelítette a sérült monstrumot, majd szemrevételezték a károkat. Meglepetésre összekapcsolódniuk sem sikerült, ezért rögtön egy űrsétát kellett tenniük, hogy kijavítsák a dokkolószerkezetet. Sikeres munkájuk nyomán végül létrejöhetett a dokkolás és megkezdődhetett a mentőakció. Ehhez a sebtében legyártott hővédő fóliát kellett kifeszíteniük az űrállomás teste fölé. Az összehajtogatott állapotban felvitt „narancssárga lepedőt” egy űrséta keretében helyezték fel. A hőmérséklet ezután rohamosan csökkenni kezdett és a negyedik napon költözhetett át a legénység az Apollo-ból a Skylabre (néhányszor korábban is meglátogatták már leendő munkahelyüket, de akkor csak 10-15 perceket voltak képesek a munkateremben tartózkodni az óriási hőség miatt).

Ezzel azonban még mindig nem volt vége a problémáknak, hiszen ahhoz, hogy a Skylab hosszú távon is használható legyen, helyre kellett állítani az energiaellátást is. A napernyő felhelyezésekor Weitz az Apollo kabin ajtajában állva már megpróbálta egy hosszúszárú fogóval kiszabadítani a beszorult napelemtáblát, de a kísérlet akkor kudarcot vallott, így nem maradt más hátra, mint egy páros űrsétával újra kiszállni és megpróbálni eltávolítani a törmeléket. Erre a beköltözés után került sor és teljes sikerrel járt. A Skylab megmaradt napelemtáblája és a napobszervatórium kisebb napelemei elegendő energiát szolgáltattak, a Skylab megmenekült.

Mindezek után nekiláthattak az űrhajósok annak, amiért voltaképpen jöttek: az űrbeli életforma kísérleteihez, no meg a Nap és a Föld megfigyeléséhez. A kerékpár ergométer szorgalmas tekerésével, az elektroenkefalográf vizsgálataival és az "alsó testfél szívóhengerben" töltött idővel az emberi szervezet reakcióit vizsgálták a hosszú távú súlytalanság alatt. Csillagászati megfigyeléseikkel (a napobszervatórium 8 műszerének segítségével) a Napról szerzett ismereteket sikerül meghatványozni. Conradék 28 nap után távoztak a kijavított űrállomásról, űrtartózkodási időtartamrekordot felállítva.

1973. július 28.-án startolt a „váltás”, Alan Bean (az Apollo 12 Holdat megjárt űrhajósa), dr. Owen K. Garriott és Jack Lousma. Az ő feladatuk Conradék munkájának folytatása volt azzal, hogy lehetőség szerint megduplázzák az űrállomáson való tartózkodás idejét. De ez a küldetés sem indult simán. A legénységet az űrbeli mozgásbetegség tünetei - levertség, fáradtság, hányinger, hányás - döntötte le lábáról. (Ez a tünetegyüttes többször is jelentkezett (jelentkezik) az űrrepülések történetében és elég kiismerhetetlen, mivel a Földön nem lehet megállapítani kit fog ledönteni a lábáról. Valószínűleg a súlytalanságnak az ember mozgásérzékelő központjára gyakorolt negatív hatásával van összefüggésben. Lefolyása viszonylag gyors és nincsenek mellékhatásai.) A bajok ezután az Apollo űrhajóval folytatódtak. Még a dokkolás során meghibásodott az egyik helyzetszabályzó hajtómű egyik szelepe, amelyen keresztül szivárogni kezdett a hajtóanyag. A szelepet sikerült izolálni, de négy nap múlva egy másik szelep ment tönkre. A probléma komolynak látszott, olyannyira, hogy az űrrepülőtéren el is kezdték egy (mentő) Apollo kabin ötszemélyessé átalakítását és felkészítését két űrhajóssal, hogy szükség esetén visszahozzák Beanéket.

A második Skylab legénységnek is maradt a napi „rutinmunka” mellé egy extra feladata: a Conradék által kihelyezett hővédő fólia fölé egy másik, nagyobb biztonságot nyújtó darabot helyeztek ki egy akkor rekordhosszúságú – 6 óra 31 perces – űrsétával. Megfigyelőprogramjukban ők végezhették el az egyik legegzotikusabb kísérletet is. Amerikai diákok javaslatára két keresztes pókot, Anitát és Arabellát vittek fel, hogy megfigyelhessék milyen hálót szőnek a súlytalanságban. Nekik jutott a manapság is használatos rakétaszék ősének kipróbálása is, melyet furcsa módon nem egy űrséta keretében végeztek el, hanem benn a hatalmas munkaterem belsejében. A második Skylab-trió végül 59 nap után tért vissza Földre.

Folytatjuk...

Dancsó Béla