A szinte működésképtelen Skylab-et pillanatok alatt sikerült kijavítani, hogy aztán az amerikai űrhajósok sorra döntögethessék a rekordokat általa.
Ezzel azonban még mindig nem volt vége a problémáknak, hiszen ahhoz, hogy a Skylab hosszú távon is használható legyen, helyre kellett állítani az energiaellátást is. A napernyő felhelyezésekor Weitz az Apollo kabin ajtajában állva már megpróbálta egy hosszúszárú fogóval kiszabadítani a beszorult napelemtáblát, de a kísérlet akkor kudarcot vallott, így nem maradt más hátra, mint egy páros űrsétával újra kiszállni és megpróbálni eltávolítani a törmeléket. Erre a beköltözés után került sor és teljes sikerrel járt. A Skylab megmaradt napelemtáblája és a napobszervatórium kisebb napelemei elegendő energiát szolgáltattak, a Skylab megmenekült.
Mindezek után nekiláthattak az űrhajósok annak, amiért voltaképpen jöttek: az űrbeli életforma kísérleteihez, no meg a Nap és a Föld megfigyeléséhez. A kerékpár ergométer szorgalmas tekerésével, az elektroenkefalográf vizsgálataival és az "alsó testfél szívóhengerben" töltött idővel az emberi szervezet reakcióit vizsgálták a hosszú távú súlytalanság alatt. Csillagászati megfigyeléseikkel (a napobszervatórium 8 műszerének segítségével) a Napról szerzett ismereteket sikerül meghatványozni. Conradék 28 nap után távoztak a kijavított űrállomásról, űrtartózkodási időtartamrekordot felállítva.
1973. július 28.-án startolt a „váltás”, Alan Bean (az Apollo 12 Holdat megjárt űrhajósa), dr. Owen K. Garriott és Jack Lousma. Az ő feladatuk Conradék munkájának folytatása volt azzal, hogy lehetőség szerint megduplázzák az űrállomáson való tartózkodás idejét. De ez a küldetés sem indult simán. A legénységet az űrbeli mozgásbetegség tünetei - levertség, fáradtság, hányinger, hányás - döntötte le lábáról. (Ez a tünetegyüttes többször is jelentkezett (jelentkezik) az űrrepülések történetében és elég kiismerhetetlen, mivel a Földön nem lehet megállapítani kit fog ledönteni a lábáról. Valószínűleg a súlytalanságnak az ember mozgásérzékelő központjára gyakorolt negatív hatásával van összefüggésben. Lefolyása viszonylag gyors és nincsenek mellékhatásai.) A bajok ezután az Apollo űrhajóval folytatódtak. Még a dokkolás során meghibásodott az egyik helyzetszabályzó hajtómű egyik szelepe, amelyen keresztül szivárogni kezdett a hajtóanyag. A szelepet sikerült izolálni, de négy nap múlva egy másik szelep ment tönkre. A probléma komolynak látszott, olyannyira, hogy az űrrepülőtéren el is kezdték egy (mentő) Apollo kabin ötszemélyessé átalakítását és felkészítését két űrhajóssal, hogy szükség esetén visszahozzák Beanéket.
Folytatjuk...
Dancsó Béla
1973. május 25.-én startolt el az első Skylab legénység (Charles „Pete” Conrad parancsnok, dr. Joseph Kerwin orvos és Paul Weitz) azzal a feladattal, hogy megmentsék az űrállomást. A pályáraállás után a legénység megközelítette a sérült monstrumot, majd szemrevételezték a károkat. Meglepetésre összekapcsolódniuk sem sikerült, ezért rögtön egy űrsétát kellett tenniük, hogy kijavítsák a dokkolószerkezetet. Sikeres munkájuk nyomán végül létrejöhetett a dokkolás és megkezdődhetett a mentőakció. Ehhez a sebtében legyártott hővédő fóliát kellett kifeszíteniük az űrállomás teste fölé. Az összehajtogatott állapotban felvitt „narancssárga lepedőt” egy űrséta keretében helyezték fel. A hőmérséklet ezután rohamosan csökkenni kezdett és a negyedik napon költözhetett át a legénység az Apollo-ból a Skylabre (néhányszor korábban is meglátogatták már leendő munkahelyüket, de akkor csak 10-15 perceket voltak képesek a munkateremben tartózkodni az óriási hőség miatt).
A második Skylab legénységnek is maradt a napi „rutinmunka” mellé egy extra feladata: a Conradék által kihelyezett hővédő fólia fölé egy másik, nagyobb biztonságot nyújtó darabot helyeztek ki egy akkor rekordhosszúságú – 6 óra 31 perces – űrsétával. Megfigyelőprogramjukban ők végezhették el az egyik legegzotikusabb kísérletet is. Amerikai diákok javaslatára két keresztes pókot, Anitát és Arabellát vittek fel, hogy megfigyelhessék milyen hálót szőnek a súlytalanságban. Nekik jutott a manapság is használatos rakétaszék ősének kipróbálása is, melyet furcsa módon nem egy űrséta keretében végeztek el, hanem benn a hatalmas munkaterem belsejében. A második Skylab-trió végül 59 nap után tért vissza Földre.
Kapcsolódó cikkek:
Égi laboratórium: 25 éve ért véget a Skylab program (1. rész)
Égi laboratórium: 25 éve ért véget a Skylab program (2. rész)
Égi laboratórium: 25 éve ért véget a Skylab program (Befejező rész)
