Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Év végi visszatekintés
(Rovat: A hónap száma, A hét képe , Hazai kutatóhelyek és űripar - 2021.12.31 08:15.)

Nem engedünk a kísértésnek, hogy megnevezzük a 2021-es év szerintünk legfontosabb 5, 10 vagy 20 űreseményét. De az év utolsó cikkében azért illik valahogy megemlékezni arról, ami történt.

Az Űrvilág 2021-ben volt 19 éves. Erőnkhöz mérten idén is igyekeztünk beszámolni a világ és Magyarország legfontosabb űreseményeiről, műhold-, űrszonda- és űrhajóindításairól. Mindezeken túl, reményeink szerint 2021-ben is elég sokszor sikerült olyan témákkal is foglalkoznunk, amilyenekkel máshol – a napi sajtóban vagy az örvendetesen szaporodó űrtémájú internetes hírforrásokban – nem mindig találkozhattak olvasóink. Hírportálunk indulása óta vállalt küldetésünk egyrészt az űrtevékenység sokszínű, a hétköznapi életünkben is jelen levő alkalmazásainak felvillantása, másrészt a hazai vonatkozású űreseményekről való tudósítás – alkalomadtán első kézből, azoknak a szakembereknek a tollából, akik részt vesznek a munkában.

2021-ben is minden nap jelentkeztünk legalább egy új írással. Január 1-jén elsőként a néhány nappal korábban kipattant horvátországi földrengés okozta elmozdulások első gyors térképét mutattuk be Sentinel-1 radarműholdas adatok alapján. A második cikkünk még aznap az előző havi (decemberi) ázsiai esemény-összefoglaló volt – holnap, egy év elteltével ugyancsak ilyennel indítjuk majd a 2022-es évet is. Az idei második cikkünk első képén stílszerűen arcmaszkot viselő emberek láthatók, s valóban, a koronavírus-járvány rányomta a bélyegét még erre az esztendőre is – nem csak a hétköznapokban, de az űrtevékenységben is.

A mostanival együtt összesen 570 cikkünk jelent meg 2021-ben, ami kicsit több a szokásos évi 500 körüli számnál. A portál 2002-es indulása óta már 9700 fölött jár a cikkszámláló, így az előttünk álló esztendőben bizonyosan elérünk 10 ezerig! Ha a 2021-es látogatottsági számokat nézzük, a legtöbben meglepő (?) módon egy olyan cikket nyitottak meg, amelyben szokatlan látványt nyújtva, a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) halszemoptikával fotózva „megelevenedik” a térkép: együtt látható a Sínai-félszigeten és a Földközi-tenger délkeleti partvidékén keresztül a Közel-Kelet délnyugati részéig egy igen kiterjedt terület, benne a Nílus deltája és a Vörös-tenger északi része.


Az ISS060-E-37265 számú felvételt 2019. augusztus 18-án készítette az ISS 60. személyzetének űrhajósa, Andrew Morgan Nikon D5 digitális fényképezőgéppel, 16 mm-es fókuszú halszemoptikával. (Kép: NASA Earth Observatory, NASA/JSC Gateway to Astronaut Photography of Earth)

A magyar vonatkozású írásaink közül mi más lehetett volna népszerűbb, mint az, amelyben összefoglaltuk, ki jelentkezhet magyar űrhajósnak. A második magyar kutató űrhajós kiválasztását célzó HUNOR programba még most sem késő jelentkezni, hiszen a végső határidő 2022. január 31. Így aki netán most értesül először erről a különleges lehetőségről, az mindenekelőtt olvassa el októberi cikkünket, és utána igyekezzen gyorsan összegyűjteni a pályázathoz szükséges dokumentációt.


(Forrás: HUNOR jelentkezési kézikönyv)

Ezt az alkalmat szeretném megragadni, hogy köszönetet mondjak virtuális szerkesztőségünk tagjainak a lelkes és önzetlen munkájukért, valamint az űrkutatással és űrtevékenységgel foglalkozó kollégáinknak, akik megtiszteltek bennünket írásaikkal, beszámolóikkal. Természetesen köszönet jár visszatérő vagy alkalmi olvasóinknak az érdeklődésükért, esetenként a támogató vagy jobbító szándékú megjegyzéseikért. Remélem, hogy az előttünk álló új évben is sok űrvonatkozású érdekességgel szolgálhatunk. Ehhez (is) kívánok boldog, sikeres új esztendőt!

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024