The show must go on
(Rovat: Holdraszállás 40, Az Apollo holdprogram - 2009.07.15 05:02.)

Hát elkezdődött... Pontosabban folytatódik... Vagy mégis inkább most kezdődik. Elkezdődött az Apollo-11 hivatalos visszaszámlálása.

T – 28:00:00

Time Magazine különkiadás 1969. július 14.

Majd’ tíz éve várunk a pillanatra és most mégis beleborzongunk a gondolatba, hogy eljött az idő, az ember a Holdra készül lépni. 180 éve Párizsra figyelt a világ, ahogy a szabadság gyermekei lerombolták a zsarnokságot jelképező Bastille-t, ma pedig útjára indult a nagy kaland: a szabad világ a Holdra indul, legalábbis jelképesen. Percekkel ezelőtt kezdődött el az Apollo-11 startjának hivatalos visszaszámlálása. A Bastille-nál új korszak nyílt a történelemben és alighanem most is ez történik.

Huszonnyolc óra múlva – pontosabban egy 6 órás és egy 30 perces beépített biztonsági időtartalék miatt 34 és fél óra múlva – a NASA felbocsátja az első olyan űrhajót, amelynek utasai megkísérlik a holdraszállást.

Pedig két és fél éve majdnem minden összedőlt és azt hihettük, hogy sosem jutunk el a Holdra. A néhai Kennedy elnök merész kihívása és az azutáni bámulatos teljesítmények – a zseniális LOR koncepció szikrája, aztán a mesés Saturn rakéták megalkotása, majd a Gemini program látványos sikerei – azt mondták az amerikaiaknak: igen, véghez tudjuk vinni! Az egész Egyesült Államok egy szívként dobbant, adódollárjaink egy helyre összpontosultak, hogy megszülessenek a holdraszállás eszközei. Igen, véghez tudjuk vinni! Aztán jött az a borzalmas tűz – A Tűz! -, amelyben Gus Grissom, Ed White és Roger Chaffe odaveszett. Amerika pár pillanat alatt a padlóra került és azt hittük, a Hold az oroszok prédája lesz.

De aztán kínkeservesen, lépésről-lépésre, ahogy Münchhausen a saját üstökénél fogva, úgy a NASA is saját erőből kimászott a kátyúból és reményt kaptunk, hogy ne grasszáljanak szabadon az egünkön a vörös űrhajók. Először a Saturn V-tel csillant meg az alagút végén a fény, 1967 novemberében sikeresen szállt fel az első „éles” óriásrakétánk. Igaz von Braunnak akkor még maradt javítgatni valója a gépen, hogy mire emberek ülnek rajta, biztonságos is legyen, ne csak működőképes. Aztán elkészült a Tűz tapasztalatai alapján kijavított Apollo űrhajó, az anyaűrhajó, amelyben az oda-vissza utat teszik meg az űrhajósok a Holdig és vissza. A Mercury és Gemini veterán Wally Schirra parancsnoksága alatt Walt Cunningham és Don Eisele alkotta legénység tökéletes kűrt futott az Apollo-7 repülésen – a holdűrhajó első repülésén – az új űrhajóval.

Aztán jött az igazi áttörés. Félve, hogy a Szovjetunió ismét megelőz minket, a következő expedíciót már egyenes a Holdhoz küldtük. Az Apollo-8-cal Frank Borman, Jim Lovell és Bill Anders lettek az első emberek, akik szabad szemmel láthatták a Hold túlsó, a Földről sohasem látható oldalát. Mi Földön maradottak pedig kaptunk egy fényképet, amelyiken az egész emberiség rajta van, leszámítva az előbb említett három főt. Először láthattuk fényképeken bolygóként, a sok közül egy égitestként a Földet. A következő repülésen vált teljessé az Apollo űrhajórendszer. Jim McDivitt, Rusty Schweickart és Dave Scott sikerrel repülték be az utolsó kipróbálatlan űrhajóegységet, a holdkompot. Végül alig két hónapja az Apollo-10 végezte el az utolsó simításokat a művön. Tom Stafford, Eugene Cernan és John Young újra elrepült a Holdig, 15 km magasságig süllyedtek a holdfelszín fölé és az utolsó lépésig kikövezték az utat a valódi holdraszállás előtt. Nem mellesleg az őáltaluk készített fényképek alapján választották ki a végső leszállóhelyet az első próbálkozáshoz.

Míg az Apollo űrhajók egyre-másra jártak odafönn, hogy repülőkésszé tegyék a hardvereket és igazolják a LOR koncepció kivitelezhetőségét, idelenn a Földön az űrhajó- és rakétagyártók még egy végső, hatalmas erőfeszítést tettek azután, hogy előzőleg a semmiből teremtették meg a legújabb műszaki csodákat. A hajrában januárra megérkeztek a rakétafokozatok, az űrhajóegységek az ország minden részéből Floridába, a Kennedy Űrközpontba, hogy egységes egésszé, holdűrhajóvá szereljék össze. Négyszázezer ember dolgozott az Apollo sikerén és ennek az embertömegnek a munkája ért össze – reméljük – sikerré májusra, amikor az indítóállásba vontatták a rakétamonstrumot, csúcsán a holdűrhajóval.

Deke Slayton és Alan Shepard, a NASA Űrhajós Irodájának vezetői a legfontosabb kérdésre is választ találtak, „ki lesz az első ember, aki a Holdra lép?”: Neil Armstrong (és társai Buzz Aldrin és Michael Collins). A legénység kiválasztása már januárban megtörtént, a három űrhajós azóta készül a nagy feladatra. Szimulátorokban begyakorolták a dokkolásokat, szétválásokat, a holdi le- és felszállást. Nagy, homokkal borított padlójú hangárokban szkafanderben botladoztak a holdi kőzetgyűjtést és zászlótűzést tanulva, és sivatagi terepgyakorlaton ismerkedtek a kőzetekkel. A három berepülőpilótából fél év alatt profi holdutazó lett.

Most minden figyelem, erőfeszítés Floridára, Cape Kennedy-re összpontosul, minden alkatrész, csavar, minden mérnök, technikus a helyén van. Már „csak” az indítás szikrájára várunk, a pillanatra, hogy útjára induljon az évtized, az évszázad, az évezred vállalkozása, mert Kennedyvel együtt mindannyian hittük, hogy „nemzetünknek kell elérnie a célt, mielőtt az évtized véget ér, embert juttatunk a Holdra és biztonsággal vissza is hozzuk onnan”. Huszonnyolc óra múlva mindez valóra válik.

Godspeed Apollo-11!

Béla Dancsó

<< bevezető cikk --- következő rész >>