A Boeing nem kíván kimaradni a magánűrhajózás jelentette üzletből. Úgy döntöttek, felveszik a versenyt a többi bátor jelentkezővel. A CST-100 néven bejelentett űrhajójuk megérdemli, hogy bemutassuk.
Az Apollo űrhajókat gyártó North American, illetve a Space Shuttle orbitereket megvalósító Rockwell repülőgépgyáraknak a Boeing vállalat az örököse. Továbbá az óriáscég hosszú ideje beszállító a NASA és a Légierő számára is, nem kis űripari tapasztalatot halmozva fel. Mindezek után elég nagy érvágás volt számukra, hogy az Orion gyártására kiírt pályázatot a Lockheed Martin nyerte meg végül. Úgyhogy amint az „obamai fordulat” után eldördült a startpisztoly a magánűrhajózás versenyzői számára, a Boeing is versenybe szállt a maga űrjárműjével, és állami támogatást is elnyertek a fejlesztéshez két részletben (18 + 93 millió amerikai dollárt).
Az űrhajó neve a Crew Space Transportation szavak rövidítéséből, illetve a Kármán-vonalra utaló százas számból áll. Felépítését tekintve az Apollo űrhajó továbbfejlesztett változata lesz, akárcsak az Orion. Itt kell megjegyeznünk, hogy a külső hasonlóság ellenére a CST-100 és az Orion között nincs kapcsolat. A derék jószág taxi-űrhajóként fog szolgálni, az alacsony Föld körüli pályára irányuló küldetésekhez. Felhasználásához két potenciális „célpont” a Nemzetközi Űrállomás, illetve a Bigelow cég tervbe vett kereskedelmi űrállomása. A tervek szerint mintegy hét hónapig lesz képes a jármű a világűrben maradni egy adott űrbázishoz kapcsolódva. Jelenleg az Atlas-5 a kiszemelt hordozóeszköz az űrhajó számára, azonban az űreszköz a Delta-4 és a Falcon-9 hordozórakétákkal is kompatibilis lesz.
A legfeljebb hét főből álló személyzetet befogadni képes űrhajó egy Atlas-5 rakéta orrán.
A CST-100 megközelíti a Nemzetközi Űrállomást.
A műszaki háttér tekintetében semmilyen „világmegváltó” újdonsággal sem találkozhatunk. Az űrhajó fő része a többször – mintegy tíz alkalommal – felhasználható parancsnoki egység lesz, azonban a kabin fenekét védő hőpajzs már egyszer használatosnak ígérkezik. A Boeing szakemberei a lehető legkisebb – szintén egyszer használatos – műszaki egységet kívánják mellékelni a parancsnoki modulhoz. Az űreszközt akkumulátorok fogják ellátni a működéséhez szükséges elektromos energiával. Viszont komoly érdekesség, hogy egyedülálló módon az űrhajó mentőrendszere a műszaki egységre lesz felszerelve. A Boeing a SpaceX-hez hasonlóan szakított a hagyományos mentőrakéta-rendszerrel, azonban a korábbi terveken alapuló kabin nem képes a Dragonéhoz hasonló pusher mentőrendszert fogadni. Így tehát négy darab RS-88 jelű rakétahajtómű fogja ellátni a mentőrendszer feladatkörét. Ez a megoldás mintegy félúton van a hagyományos Apollo/Orion-féle mentőrakétás és a Dragon pusher mentőrendszere között: ugyan nem kell leválasztani röviddel a start után, viszont elég a műszaki egységgel együtt a Föld légkörében a visszatérés során. (A Dragon esetében a rendszer teljesen újrafelhasználható lesz.) Pozitívum viszont, hogy az Orionból sajnálatos módon „kiherélt” légpárnás fékezőrendszer szerepel a CST-100 dizájnjában, így a jármű alapesetben a szárazföldi landolásra lesz felkészítve.
A CST-100, a Boeing egyik válasza a 21. század űrhajózási kihívásaira. A négy fúvóka a jármű faránál a mentőrendszer RS-88 jelű hajtóműveihez tartozik. (Fantáziaképek: Boeing)
A Boeing kibérelte a NASA-tól a Kennedy Űrközpontban található hármas számú űrrepülőgép-hangárt (Orbiter Processing Facility-3) a CST-100 fejlesztésének támogatására. Az új űrhajó első tesztrepülései 2015–ben várhatóak.
Kapcsolódó cikkek:
SpaceX: cél a teljes újrafelhasználhatóság!
Nyugdíjas űrrepülőgépek
Elon Musk cége learatta az első babért idén. Remélhetőleg a SuperDraco hajtómű sikeres tesztsorozatát újabb szép sikerek fogják követni. 
