Az első igazi Mars-térkép születése: 40 éve repült a Mariner-9 (2. rész)

A kudarccal teli kezdet után a program a Mariner-9-cel csúcsra ért. Globális porvihar, Tharsis-vulkánok, Valles Marineris, ezekkel ismerkedhetett meg a világ a szonda eredményei által, ahogy kirajzolódott a szomszéd világ képe. A siker teljes volt. Olyannyira, hogy a marsi leszállás színhelyeit is kijelölhette a NASA.

A Mariner-8 kudarcát követően a mérnökök elgondolkodtak a tudományos programon és arra jutottak, hogy kis változtatásokkal a megmaradt szondájuk képes a kettős feladatot egymaga is elvégezni. A térképező feladatokba nem kellett komolyabban belenyúlni, a felszínfotózást a tervezett felbontás mellett tudta megoldani a kamera, mindössze a sarki régiók felbontását kellett kissé alább adni a pályaszög miatt. A nagyobb érvágás az infravörös, vagy ultraibolya vizsgálatokat érintette: a tervezett hat megfigyelési régió 5 naponként végzett megfigyelése helyett öt régió 17 naponkénti méréseire volt csak lehetőség. A tudósok kénytelenek voltak meghozni az áldozatot, csak annak kockázata maradt fenn, hogy ez a szonda sem éri el a Marsot. Ez a veszély aztán hamar elpárolgott, amikor a Mariner-9 1971. május 30-án minden probléma nélkül felszállt Cape Canaveralről, a Centaur megfelelően működött, a napelemtáblák kinyíltak, a szonda a Napra tájolódott, majd a Canopus navigációs bemérése után Mars irányú pályára állt. 167 napnyi repülést követően a szonda 1971. november 14-én elérte a vörös bolygót, ahol azonnal beindult a keringési pályára állás manővere. A fékező hajtómű 15 perc 23 másodperces működésével a Mariner-9 ellipszispályára állt a Mars körül. Ezzel a szonda lett az első űreszköz, amely pályára állt egy másik bolygó körül. Persze hogy a megszokott szovjet-amerikai párviadal se maradjon el, a Marsz-2, bár 11 nappal korábban startolt a Földről, csak november 27-én érte el célját és állt pályára a bolygó körül.

A Mars feltérképezése azonban még váratott magára. Az odaúton már majdnem két hónappal korábban megfigyelték, hogy a felszínen a Noachis régióból egy óriási porvihar indult útjára, ami gyorsan terjedve az egész légkört porral elárasztó, globális porviharrá nőtt. Mire a szonda odaért, csak az Olympus Mons és a másik három Tharsis-vulkán szúrta át a porfátylat.

A mérések aztán két hónap múltán, a vihar elültével indulhattak be. A szonda a légkör összetételét, sűrűségét, nyomását és hőmérsékletét elemezte, idősoros adatokat gyűjtve, ugyanúgy, ahogy a felszín anyagösszetételére, hőmérsékletére, gravitációs és domborzati viszonyaira is születtek megfigyelések.

A legnagyobb siker azonban a teljes marstérkép megszületése volt. Nagyjából 100 m-es maximális és átlagosan 1 km-es felbontás mellett 7329 képből állt össze a Mars fotótérképe, olyan csodálatos részleteket felfedve, mint az Olympus Mons, a pólussapkák, vízfolyások és szélerózió nyomai, a Phobos és a Deimos közelképei, vagy az a hatalmas kanyonrendszer, amelyet éppen a szonda teljesítményének tisztelegve neveztek el Valles Marinerisnek, azaz a Mariner Völgyeinek. Az már csak külön tudományos bónusz volt, hogy a tervezett 70%-os lefedettség helyett teljes marstérkép született.

A mérések közel egy évig folytak, a szonda manőverező rendszere hajtóanyagának kifogytáig. A műszereket hivatalosan 1972. október 27-én kapcsolták le. Azonban a szonda még ma is ott kering a vörös bolygó körül. A pályaszámítások szerint több mint 50 év kell hozzá, hogy a Mars ritka légköre eléggé lefékezze, hogy a földi űrszeméthez hasonlóan lezuhanjon a felszínre. A legfrissebb számítások 2022-re teszik a szonda megsemmisülését, addig keringő emlékműként hirdeti a teljesítményt: „ő” volt az emberiség első űrszondája, amely pályára állt egy másik bolygó körül.

(Képek: NASA / JPL, újrafeldolgozás: Daniel Macháèek)

Kapcsolódó cikkek:
Az első igazi Mars-térkép születése: 40 éve repült a Mariner-9 (1. rész)