Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Ember az űrben! 45 éve repült Jurij Gagarin (1. rész)
(Rovat: Vosztok és Voszhod - 2006.04.12 08:45.)

45 éve más világot éltünk. Ha másért nem, hát azért, mert akkor a hír – miszerint egy ember repül a világűrben – szenzáció-bombaként robbant világszerte. Jurij Alekszejevics Gagarin egyszer kerülte meg a Földet akkor.

A világ még kétpólusú volt akkoriban, a Szovjetunió és az Egyesült Államok két szuperhatalomként egyre bizonyítani akarta a világnak és egymásnak a felsőbbrendűségét. Eisenhower és Hruscsov 1957-ben a világűrbe helyezte a hidegháborús csatatér frontvonalát meghirdetve az űrversenyt. Hamarosan elstartolt a büszke Szputnyik-1, majd – Lajkával a fedélzetén – a Szputynik-2, amire soványka válaszként mindössze a kis Explorer-1-et tudta Amerika felküldeni. Mindenesetre ezzel a három eszközzel az emberiség bebizonyította, hogy képes „legyőzni a gravitációt”.

Aztán a következő években sorra startoltak az első műholdak újabb és újabb sikereket aratva, de az igazi, várva várt teljesítmény az ember repülése lett. Amerikában létrejött a NASA, hogy valóra váltsa ezt az álmot – lehetőleg elsőként –, a Szovjetunióban pedig hatalmas titoktartás övezte, mire is készülnek. A világ leghatalmasabb országában a hadsereg kapta feladatul, hogy embert juttassanak fel a légkörön túlra, igaz nem csak lehetőség szerint, hanem „kötelezően” elsőként. Szergej Koroljov már a legjobb úton is volt a célhoz: csapata élén sikerült kifejlesztenie egy interkontinentális ballisztikus rakétából az alkalmas hordozóeszközt. Sőt, hamarosan a mérnökcsapat keze alól kikerült egy kis kabin is, melyet „élőlények űrrepültetésére terveztek”. Mindeközben a világ túlfelén a legteljesebb nyilvánosság előtt mutatták be a Mercury űrhajót és leendő utasait. A verseny célegyenesbe fordult.

Nemsokára egy rövid hír tudatta, hogy két kutya, Bjelka és Sztrelka megrepülte a sci-fibe illő utat, Föld körüli pályára álltak, majd vissza is tértek. Válaszul nemsokára egy csimpánz végzett egy űrugrást egy csillagos-sávos űrhajón. Pár hónap elteltével Zvjozdocska kutya és egy műszerekkel teletömött bábu, Ivan Ivanovics ismételte meg Bjelka és Sztrelka útját, immár a Vosztok (Kelet) névre keresztelt űrhajóban. A levegő megtelt a várakozással, immár csak a legizgalmasabb pillanat volt hátra: egy hús-vér ember űrrepülése. Az Egyesült Államokban kitűzték már az időpontot is.

A mindvégig titokban zajló szovjet programnak azonban hatalmas előnye volt az amerikaival szemben. Míg a NASA nem rendelkezett olyan hordozóeszközzel, amely Föld körüli pályára volt képes juttatni a Mercury kabint, addig a szovjetek rakétája a „kutyás repülések” során már bizonyította is ebbéli képességét. A hadsereg pedig 6 pilótát válogatott a legjobbak legjobbjai közül, s a kiképzésük is jól haladt. Két jelölt emelkedett ki a csapatból: Jurij Gagarin és German Tyitov főhadnagyok. De a felkészülést vezető Kamanyin ezredes és az űrprogram felelőse, Szergej Koroljov nem vallott színt, a repülés előtt mindössze 1 héttel mondták meg a két fiatalembernek, hogy valamelyikük repülhet elsőként. Tyitov ragyogó elme volt, némely dologban azonban nem tűnt ki a többiek között. Gagarin pedig amolyan szürke eminenciásnak számított, szinte semmiben sem volt ő az első a csoportban, de mindenben csúcsközelben, az elsők között tartották számon. A választás a pillanatnyi pszichikai kondíció alapján a szürke eminenciásra, Jurij Alekszejevics Gagarinra esett. (Tyitov pedig Gagarin tartaléka lett. Az utolsó napokat mint két testvér töltötték együtt, hogy a „második számú” pilóta is ugyanolyan gyakorlott, azaz ugyanúgy azonnal bevethető legyen, ha az első számú jelölttel valami történne.)


Hamarosan eljött a nap, a pillanat, amikor valaki igazolhatta Newton, Ciolkovszkij és megannyi más névtelen gondolkodó elméletét. 1961. április 12-én a hatalmas ország keleti végén, a kazah sztyeppe egy egyhangú kis foltján Tyuratamban lázas készülődés folyt. Az indítóállásban serénykedő technikusok felkészítették a rakétát a 11 perces, a kabint pedig a másfél órás útra. Egy kiadós reggeli végén Gagarin és Tyitov kibuszozott a várakozó rakétához (a repülésre kijelölt és a tartalék űrhajós az utolsó pillanatig párhuzamosan készült, Tyitov beöltözve ballagott Gagarin mellett, mert akár a beszállás pillanatában is beugrásra késznek kellett lennie, ha valami nem stimmel a világelsőnél). Gagarin rövid búcsúzkodás után beült a kabinba, ahol hosszas várakozás várt rá. Az események rendületlenül haladtak körülötte, ám ő maga unatkozott (a „lehetetlen küldetés” ellenére az űrhajósnál 64-es pulzusszámot mértek ebben az időszakban, Gagarinnak kötélidegei voltak).


Aztán az előkészületek leperegtek és mindenféle előjel nélkül beindultak a hajtóművek, hogy az égre lóduljon a Cédrus hívójellel illetett űrhajó (a szovjetek nem alkalmaztak visszaszámlálást a korai startoknál, az az Amerikának dolgozó német mérnökcsapat találmánya volt). A Vosztok-1 őrült gyorsulásba fogott, olyannyira, hogy hirtelen Gagarinba préselte a szót: hiába hívta őt az első másodpercekben az irányítás, az űrpilótának nehezére esett megszólalni.


Folytatjuk!

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2021