Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

„Mezítláb” az űrben: 40 éve történt az első űrséta
(Rovat: Vosztok és Voszhod, Szárnyaló képzelet - 2005.03.17 20:05.)

A szovjetek a 60-as évtized első felében taroltak az űrben. Szinte már természetes volt, hogy az űrverseny újabb „versenyszámát” is ők nyerjék meg. A világ ámuló szemei előtt 1965. március 18-án újabb világraszóló eredmény született. Az ember valóban kilépvén az űrbe, először tett űrsétát. A majdnem tragikus végkifejletről akkor nem tudhattunk...

A Voszhod-1 sikeres leszállásakor még mindig nyilvánvaló volt a szovjeteknek a Szputnyik óta tartott előnye a két világrend űrbéli versengésében. Koroljov csapata bizakodva tekinthetett előre az új elsőség besöprése felé. A szovjet űrhajósok arra készülődtek már, hogy a többszemélyessé átalakított űrhajóból valamelyikük kilép az űrbe. (Ez a művelet egy majdani holdraszállás első fontosabb próbatétele volt, sőt mindjárt kettős célt is szántak neki: a Holdra leszálló űrhajósnak ki is kellett tudnia lépni a hajójából, de a holdkompos leszállási koncepció szovjet változatában a holdkompba is egy űrséta keretében kellett átszállni.) A Voszhod-2 tehát azt a feladatot kapta, hogy űrhajósai kipróbálják az „igazi” űrben tartózkodást.

De a dicsőség már nem tartott sokáig Koroljovék számára, amit rossz előjelek is megelőztek. A szovjet mérnökcsapat úgy gondolta, hogy az űrhajó hermetikus kabinjára ráerősítenek egy felfújható zsilipet, amelybe az űrsétát tévő űrhajós kimászik a kabinból és innen indítja majd az űrsétát. De mielőtt igazi űrhajós mászhatott volna a légzsilipbe, egy automata repüléssel meg akartak győződni a koncepció működőképességéről. A tervek szerint a felbocsátás során a zsilip összehajtogatva repült volna a Föld körüli pályáig, majd ott fújták volna fel. A próbára a meglévő két Voszhod kabin egyikét bocsátották fel, rajta a zsilippel. Az űrhajó pályára is állt, sőt a zsilip is rendben felfújódott, de aztán a szovjetek elvesztették az űrhajót és vele a mérési eredményeket. Ekkor rögtönzésre kényszerült Koroljov. A legénységet nem küldhették a bizonytalanba, viszont másik Voszhod kabin sem volt már egy újabb kísérlethez – az „éles”, emberes starthoz felkészítetten kívül. Elővettek tehát egy megmaradt, régi Vosztokot, átkeresztelték Kozmosz-57-re és arra szerelték a zsilipet. Ez a repülés már sikeres volt.

1965. március 18.-án Pavel Beljajev parancsnokkal (balra) és Alekszej Leonov űrhajóssal útnak indult a Voszhod-2. A nagy attrakcióra, a tervezett űrsétára szinte azonnal a start után, az első kör végén sort kerítettek. Ehhez az újfajta egyenruhába öltözött Leonov kimászott a zsilipbe, majd onnan kilépett a bársonyfekete semmibe. Szabadon lebegett tova az űrhajótól, mindössze egy 5 méteres köldökzsinór kapcsolta a biztonsághoz (a köldökzsinór az elsodródás megakadályozásán kívül még az oxigénellátást is biztosította). Tevékenységét egy kamera rögzítette, melynek képeit lesugározták egy földi vevőállomásra. „A Föld abszolút kereknek látszott. Azt hiszem azelőtt nem is tudtam igazán mit jelent az a szó "kerek", amíg nem láttam a Földet az űrből" – mondta később az élményről Leonov, aki a világ legkülönlegesebb helyzetében érezhette magát, a világ pedig nem győzött ámulni. Az ámulatnak azonban nagyon hamar vége szakadt, a tervek szerint összesen 12 percnyi kinn tartózkodás volt engedélyezve Leonovnak, aki indult is vissza a kabinba. Azonban csak indult volna. Az űrruha gonoszul megtréfálta a nem kellő gondosságú csapatot. A belső nyomás kifelé feszítette a ruha puha falát, amitől Leonov az űrséta végén úgy nézett ki, mint egy Michelin-baba. Ezért lábbal előre – az előírt pózban – nem is tudott visszamászni a zsilipbe, de a legnagyobb meglepetésére fejjel előre sem. Az űrruha kizárta Leonovot az űrhajóból!


Ekkor az irányítás tudta nélkül drámai tettre szánta el magát az űrhajós: elkezdte leereszteni a ruhájából a nyomást. Ez elég életveszélyes mutatvány volt (az irányítást azért nem kérdezte meg Leonov, mert túl hosszúnak gondolta az időt, amíg odalenn megvitatják mit is kéne tenni a váratlan szituációban). Végre sikerült visszabújni a zsilipbe, de rossz pózban volt, a lábával nem tudta bezárni az ajtót maga után. Meg kellett fordulnia, de a zsilip nem erre volt tervezve, és a levegője is fogytán volt. Saját bevallása szerint is hihetetlen erőfeszítésébe került becsukni az ajtót. Ömlött róla az izzadtság, az ájulás szélére került. Ezek szerint tehát az első űrséta korántsem volt annyira könnyed dolog, mint a híradások sugallták.

A két űrhajós ugyan biztonságba került az űrséta után, de a szerencséjük – és ezzel az egész szovjet űrcsapaté – már nem sokáig tartott ki. Először az űrhajó tervezésbeli hiányosságai ütöttek vissza: a belső térben elhelyezett berendezések némelyike a meggyengített hőszigetelés hatására kezdett túlmelegedni, sőt, valahol szökni kezdett a levegő a kabinból. A légkör után- pótlását csak oxigénnel lehetett megtenni, ami viszont tűzveszélyhez és/vagy az űrhajósok rosszullétéhez vezethetett. Ilyen körülmények között jött el a leszállás ideje. A zsilip leválasztását ekkora tervezték (a zsilip nem tartozott a hajó visszatérő kabinjához, a repülés végén ezért leválasztották), de ez a művelet is balul ütött ki. A piropatronból kicsapó láng tönkretette azt a szenzort, ami a napra tájolva a kabin iránytartásáért volt felelős. A Voszhod 2 „bukdácsolni” kezdett, ezért a legénységnek kézi irányításra kellett áttérnie. A hibaözönre mi sem jellemzőbb, hogy a műszaki modul leválasztását végző automatika is elromlott, helyette a tartalék egység végezte el a feladatot. És az űrhajósok sem „működtek” pontosan. Negyvenhat másodperccel elvétették a fékező gyújtás idejét, ezzel 2000 kilométerrel a kijelölt célterület „mellé” szálltak le.

A „leszállóhely” az Ural fenyőrengetegeiben volt. A keresőcsapatok órákig semmit sem tudtak a Voszhod 2-ről. Pedig az űrhajósok éltek és virultak, csak nagyon fáztak, mert odakinn még az orosz tél uralkodott, az ő felszerelésüket pedig a kazahsztáni leszállásra optimalizálták. A szerencsétlen leszállást még tetézte, hogy a hely megközelíthetetlen volt. A helikopteres alakulatok hamarosan megtalálták Beljajevet és Leonovot, de kimenteni nem tudták őket, mert nem volt hová leszállni. A mentés helyett túlélésre kellett berendezkedni, de a ledobott ruhák fennakadtak a fák ágain, a forró teás termoszok széttörtek a talajon. Egyedül egy üveg konyak ért földet az egyik pilóta és egy puhább hóbucka jóvoltából…

Brezsnyevnek élő hősökre volt szüksége, ezért megtiltotta a balesetveszélyesnek tartott helikopteres kiemelést, helyette tisztást vágatott a mentőhelikoptereknek, ahonnan a hóban továbbtörve gyalogos mentőakció indulhatott. Addigra azonban már a második éjszakát kellett a két űrhajósnak a vadonban tölteni (a legendárium szerint Leonov tisztán kivette a körülöttük ólálkodó farkasokat). Végül természetesen sikerült a hatalmas mentési erőfeszítés és az űrhajósok végre helikopterbe szállhattak, amely Permbe vitte őket. Onnan pedig repülőgéppel jutottak vissza Bajkonurba. Az űrrepülés 26 óráig tartott. Az urali landolástól a bajkonuri megérkezésig pedig 50 óra telt el...

Arra csak az utólagos elemzésekkor jöttek rá, hogy micsoda szerencse vigyázott az űrhajósokra. A Voszhodnál Koroljov korábban áttervezte az ejtőernyőrendszert, hogy egy automatika a földet éréskor leválassza az ejtőernyőt, nehogy a belekapó szél vonszolni kezdje a kabint. Isteni szerencse, hogy az automatika érzékelője sehol sem ért a sűrű erdő óriási fáihoz, mert akkor leválasztotta volna a kabint és az akár 20-30 méterről zuhant volna a földre...


Leonovék szerencsésen teljesítették az újabb űrbravúrt, de a Voszhod nem repült többé. A számos hiba számos módosításra várt, de mire azokból megszületett volna valami, az amerikaiak a kétszemélyes Geminivel már túlszárnyaltak minden szovjet teljesítményt. A szovjet előny az űrsétát követően varázsütésre elpárolgott.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2021