Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Kereskedelmi űrállomás
(Rovat: Űrturisták és magánűrhajók - 2023.05.18 07:15.)

Meglepő fordulat, hogy az első kereskedelmi alapon működtetett űrállomást egy nagyon új cég talán már 2025-ben Föld körüli pályára állíthatja.

Az űriparban újoncnak számító, 2021-ben alapított kaliforniai Vast cég május 10-én jelentette be, hogy szerződést kötöttek a SpaceX-szel, amelynek értelmében leghamarabb 2025 augusztusában Falcon-9 hordozórakétával állítanák Föld körüli pályára az egyetlen, de szabadon repülő modulból álló űrállomásukat, a Haven–1-et (amint arról korábban írtunk, az Axiom Space első lépésként a Nemzetközi Űrállomáshoz kapcsolná saját fejlesztésű moduljait, és az ott szerzett tapasztalatok alapján önállósítaná saját űrállomását). Ha minden sikerül, akkor következő lépésként ugyancsak a SpaceX segítségével, a vállalat Crew Dragon űrhajójával négyfős legénység keresné fel az űrállomást, az űrhajósok 30 napig tartózkodnának annak fedélzetén. A SpaceX-szel megkötött szerződés egyetlen, a Haven–1-hez indítandó Crew Dragon repülést tartalmaz, de opcionálisan szerepel benne egy második küldetés is. A Vast igazgatója szerint a Haven–1 akár négy, egyenként 30 napos küldetés fogadására is alkalmas lesz.


A Vast cég akár már 2025-ben elindíthatja a SpaceX Falcon-9 rakétájával első, kereskedelmi alapon működő űrállomását, amely négy űrhajós 30 napos küldetésére lesz alkalmas. (Kép: Vast)

A modul a jelenlegi tervek szerint 10,3 m hosszú és 3,8 méter átmérőjű lesz, vagyis külső méreteit a Falcon-9 lehetőségeihez igazítják. A 14 tonna tömegű modul belső térfogata 70 m3 lesz, napelemei pedig 15 kW elektromos teljesítményt biztosítanak. A modul egyik végére kerül a dokkolónyílás, míg a másik végére nagy méretű ablak kerül. A modult az űrhajósok életfenntartásához és munkájához szükséges eszközökkel és anyagokkal együtt állítanák pályára (mivel az egyetlen dokkolónyílás miatt nem lesz lehetőség teherűrhajó fogadására). Az űrhajósokat szállító Crew Dragon a küldetés teljes időtartama alatt a Haven–1-hez kapcsolva marad, ugyanis az űrállomás az űrhajó egyes életfenntartó rendszereit is használni fogja.

A Vast elképzelései szerint a Haven–1 csak az első lépcsőt jelenti a cég nagyszabású űrállomásterveinek megvalósítása felé. Terveik szerint 2028-ban már a SpaceX Starship hordozórakétája méretéhez igazodó, 7 m átmérőjű modult állítanának pályára. A 2030-as években hét ilyen modult (sorban) egymáshoz kapcsolva hoznák létre űrállomásukat. A rúd alakú struktúrát a hossztengelyére merőleges tengely körül megforgatva a belsejében (szimulált) mesterséges gravitációt hoznának létre. A forgás szögsebességét úgy választanák meg, hogy a forgástengelytől legtávolabbi részen 1g tehetetlenségi (centrifugális) gyorsulás ébredjen, tehát az ott tartózkodó űrhajósok földi súlyukat érezzék. Ezen az űrállomáson már 40 űrhajós dolgozhat. A tengelyhez közelebbi szinteken a Mars, a Hold és a kisbolygók felszínének érezhető súlynak megfelelő erőt tapasztalnának az űrhajósok. A 2040-es évekre már tórusz alakú, forgó, több száz fő befogadására alkalmas űrállomást terveznek.


A Vast cég 2040-es évekre tervezett óriás űrállomásának vázlata. (Kép: Vast)

A Vast céget 2021-ben Jed McCaleb vállalkozó, informatikus és filantróp alapította, azzal a céllal, hogy „mesterséges gravitációt létrehozó űrállomásokkal segítse az emberiség terjeszkedését a Naprendszeren túlra”. A Vast idén februárban felvásárolta az ugyancsak kaliforniai Launcher céget. Azóta az alapító McCaleb a Vast tulajdonosa és CEO-ja, míg a Launcher korábbi tulajdonosa, Max Haot a Vast elnöke. A Launcher korábban megépítette az Orbiter nevű űrvontatót, amelynek első, és eddig egyetlen repülésére a Falcon-9 2023. január 3-i Transporter-6 küldetése keretében került sor. De az űrvontató orientációs hiba miatt nem tudta a Nap felé fordítani napelemeit, így a rábízott eszközöket sem sikerült pályára állítani.

Ha a Vast próbálkozása sikeres lesz, akkor a vállalat megelőzheti azokat a versenytársait, amelyek a NASA támogatásával dolgoznak az ISS utódának szánt, kereskedelmi alapon üzemelő űrállomás fejlesztésén. A NASA-val az alacsony Föld körüli pálya kereskedelmi hasznosítására 2021 végén kötött szerződés (CLD, Commercial Low Earth Orbit Destinations) kedvezményezettjei a Blue Origin, a Northrop Grumman és a Voyager Space, illetve az Axiom Space egy külön megállapodás alapján fejleszti az említett, az ISS-hez kapcsolódó moduljait. A Vast a tervek szerint körülbelül abban az időben állítaná pályára önállóan repülő űrállomását, amikor az Axiom első modulját asz ISS-hez kapcsolná. (A tervek sorsa azért különösen érdekes, mert az eset bizonyíthatná, hogy az űriparban az űreszközök fejlesztésének időigényét figyelembe véve képes-e egy szinte a semmiből felbukkanó kezdő cégnek szokatlanul rövid idő alatt megvalósítani a terveit, és így felvenni a versenyt a NASA-val és a NASA jelentős anyagi támogatásával dolgozó vállalatokkal. – B.E.)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024