Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Itt szállhat le a Starliner
(Rovat: Űrturisták és magánűrhajók, Az űrállomás és az USA - 2015.09.24 07:15.)

A Boeing készülő emberes űrhajója elsősorban Új-Mexikó vagy Utah állam sivatagos területein érhet majd földet, már 2017-től.

A NASA megbízásából emberek szállítására alkalmas űrhajót fejlesztő amerikai cégek egyike, a Boeing nemrég adott nevet a készülő, eddig CST-100 jelzéssel ellátott űrjárművének. Az amerikai űrhajók (természetesen nem az űrrepülőgépek) hagyományaival ellentétben a Starliner visszatérő kabinja szárazföldi landolásra lesz képes. Most az űrhajót megalkotó csapat egyik vezetője, Chris Ferguson – amúgy háromszoros Shuttle-űrutazó – bejelentette, hogy ötre szűkült azoknak a lehetséges helyszíneknek a száma, ahol a Starliner űrhajósai majd földet érhetnek. A lista elején a két legvalószínűbb helyszín az amerikai hadsereg kezelésében levő White Sands (Új-Mexikó) és Dugway gyakorlótér (Utah) áll, de szerepel rajta a kaliforniai Edwards Légitámaszpont is.


A Nemzetközi Űrállomásról (ISS) visszatérőben a Starliner kabinja ejtőernyős és légpárnás fékezéssel ér majd földet. (Fantáziakép: Boeing)

Az első próbaútra már 2017 májusában sor kerülhet, akkor még pilóta nélkül. A Boeing 4,2 milliárd dolláros szerződés keretében dolgozik a NASA számára. (A másik amerikai magáncég, a SpaceX ugyanebben a programban a Dragon űrhajó emberek szállítására alkalmas változatát készíti.) A Starlinert a későbbiekben – a jelenleg érvényes tervek szerint 2017 szeptemberében – berepülő két űrhajós egyikét a NASA delegálja. A közelmúltban jelöltek ki négy lehetséges főt erre a feladatra az űrügynökségnél. A másik berepülő a gyártó Boeing alkalmazottja lesz. Nem kizárt, hogy ebben a minőségben maga Ferguson ül majd be az új űrhajóba. A NASA szolgálatából már visszavonult, most 54 éves Ferguson először 2006-ban járt a világűrben (STS-115, Atlantis), majd az űrrepülőgép parancsnoka volt két alkalommal (STS-126, Endeavour, és STS-135; ez utóbbi volt a legutolsó űrrepülőgépes küldetés 2011-ben, az Atlantisszal).


Chris Ferguson az Atlantis (STS-135) fedélzetén, 2011 júliusában. (Kép: NASA)

Több lehetséges landolási helyre azért van szükség, hogy az év minden napján biztonságban vissza lehessen hozni a Földre az űrhajósokat, még aznap, amikor a Starliner elválik az űrállomástól. Ehhez megfelelő időjárási és talajviszonyok kellenek, legalább az egyik szóba jöhető helyszínen. Mindegyik terület az Egyesült Államok nyugati részén található. Így visszatéréskor az űrhajó kiszolgáló modulja, amely a leszálló kapszulától való elválás után a légkörben megsemmisül, a Csendes-óceán felett léphet a sűrű légkörbe.


A Starliner a légkörbe lépés előtt, a két modul elválásakor. (Fantáziakép: Boeing)

A CST-100, avagy Starliner űrhajó indításait a floridai Cape Canaveral bázisról, Atlas-5 rakétákkal hajtják majd végre.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024