Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Késik az Antares (is)
(Rovat: Űrturisták és magánűrhajók, Amerika hordozórakétái - 2012.02.24 07:15.)

Az Orbital Sciences új, korábban Taurus-2 néven ismert rakétájának bemutatkozására legalább júniusig még várni kell.

Az Antares rakéta és a Cygnus űrhajó rendszere a két jelölt közül az egyik, amelyikkel az amerikaiak a közeljövőben meg szeretnék oldani a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) irányuló szállításokat. A fejlesztő Orbital Sciences vállalat a napokban bejelentette, hogy a Virginia partjai közelében fekvő Wallops-szigeten épülő 0A jelzésű indítóállás csak késve készül el. Az emiatt felhalmozódó késedelem összesen 6-9 hónap is lehet. A legutóbbi elképzelések szerint a starthelynek március végére fel kéne épülnie. Áprilisban lezajlanának a szükséges ellenőrzések. Utána az Orbital átvenné a létesítményt, hogy megkezdje az első Antares rakéta startelőkészületeit. Május végére, már az új indítóálláson elvégezhetnék az első fokozat hajtóműtesztjeit. A legkorábban júniusban esedékes demonstrációs repülés során még nem indulna igazi Cygnus teherűrhajó. Erre az eseményre csak a második start alkalmával, talán késő nyáron kerülhetne sor. Az első működő Cygnus megközelítené az ISS-t, ahol az űrhajósok a robotkarral befognák és csatlakoztatnák. A második Cygnus – ha minden jól megy – akár még az idei év végéig pályára állhat, ekkor már valódi teherszállító feladatokat ellátva. Természetesen ha újabb késedelem lépne fel a folyamatban, minden utána következő fázis időpontja eltolódik.


Az Antares rakéta első fokozatát adó Aerojet AJ26 hajtóművek eredeti változatát az 1960-as és 70-es években a kudarcot vallott szovjet N-1 holdrakétákhoz fejlesztették ki. (Kép: Orbital Sciences Corp.)

A NASA kereskedelmi alapon szerveződő űrhajóprogramjának másik résztvevője, a SpaceX is késlekedik a Floridából Falcon-9 rakétával indítandó Dragon teherűrhajójával. Arra a startra mindenesetre már akár április végén sor kerülhet – legalábbis ahogy most tervezik. A felbocsátandó Dragon célja az ISS-hez való csatlakozás kipróbálása lesz.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024