Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Légi start – amilyen még nem volt
(Rovat: űrturisták és magánűrhajók, SpaceX - 2011.12.19 12:15.)

Ha minden jól megy, a Stratolaunch 2016-ra kifejlesztheti az eddigi legnagyobb teljesítményű rendszert, amellyel a levegőből indíthatnának műholdakat (és talán emberes űrhajókat is) Föld körüli pályára.

Az elmúlt héten jelentették be a Stratolaunch Systems megalakulását. A vállalkozás célja egy minden eddiginél nagyobb kapacitású légi űrindító rendszer megalkotása. Nem kisebb nevek állnak a kezdeményezés mögött, mint Burt Rutan és a Scaled Composites, Elon Musk és a SpaceX, valamint Paul Allen, a Microsoft társalapítója. A jó nevű csapat negyedik tagja Mike Griffin, a NASA előző vezetője, aki az új cég igazgatótanácsának tagja lett.

A megálmodott rendszer egyik alapja a világ legnagyobb repülőgépének megépítése lenne. A 117 m szárnyfesztávolságú, kettős törzsű óriásgép egy a SpaceX (Space Exploration Technologies) vállalat folyékony hajtóanyagú Falcon-9 rakétájából átalakított hordozóeszközt vinne magával, 10 km-es magasságba. Ezzel akár 6,1 tonnás terhet tudnának alacsony Föld körüli pályára állítani. (Összehasonlításul, ez nagyjából a közepes kategóriájú Delta-2 rakéta teljesítményének felel meg.) A repülőgép bármely, legalább 3600 m hosszú kifutópályával rendelkező repülőtérről felszállhatna, így rugalmasabb megoldást nyújtana, mint a földi, fix starthelyhez kötötten induló hordozóeszközök. A repülőgép esetén, például az óceánok fölött nem számít az indítás iránya sem, míg a földi starthelyeknél figyelembe kell venni, hogy a kezdeti emelkedés ne lakott területek fölött történjen. A gépet hat olyan sugárhajtómű repítené, mint amilyenből a Boeing-747-es utasszállító óriásgép (Jumbo Jet) is csak négyet használ.

Így működne a tervezett Stratolaunch, ha megvalósul. (Videó: Stratolaunch Systems)

A Scaled Composites építené a repülőgépet, a SpaceX adná a rakétát, és a Dynetics nevű vállalat vállalná a rendszer integráláshoz szükséges fejlesztéseket. Az anyagi támogatást Paul Allen biztosítaná, aki már az Ansari X-díjat 2004-ben szuborbitális repüléseivel elnyerő SpaceShipOne és WhiteKnight páros kifejlesztését is finanszírozta. A projekt mostani indításakor kitűzött céldátum 2016: ekkor kellene végrehajtani az első próbát a Stratolaunch rendszerével.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024