Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Űr-utasbiztosítás a láthatáron
(Rovat: Űrturisták és magánűrhajók, Üzlet és munkahely - 2011.11.19 08:15.)

Ahogy közeledik az első kereskedelmi „űrugrások” beindulása, úgy szimatolnak új üzletet a biztosítócégek is.

Nemrég a nagy német biztosítótársaság, az Allianz jelentette be, hogy jövőre kifejezetten az űrturistáknak szóló biztosítási konstrukciót indít. Ennek ára 700 és 10 000 dollár között változik majd, attól függően, hogy – a megrendelő választása szerint – milyen káreseményekre terjed ki a hatálya. Az új biztosítási típus startja arra az évre esik, amikor az Egyesült Államokban a Virgin Galactic cég várhatóan megkezdi a kereskedelmi űrugrások végrehajtását, az erre a célra megalkotott SpaceShipTwo nevű járművével. A biztosító nyilván arra számít, hogy aki 200 ezer dollárt leszurkol egy rövid ideig tartó súlytalanságért és a világűr élményéért, annak nem okoz majd gondot a biztosítási díj kifizetése sem. Ugyanakkor a kaland nyilván hordoz magában kockázatokat is, érdemes tehát minden eshetőségre felkészülve biztosítást kötni.


SpaceShipTwo. (Kép: Virgin Galactic)

A Virgin Galactic mellett más cégek is tervezik az űrturizmus beindítását, de Richard Branson vállalata jutott eddig a legközelebb a gyakorlati megvalósításhoz. A SpaceShipTwo az Új-Mexikó államban nemrég felavatott Spaceport America repülőtérről indul majd útjaira. A levegőben önállósodik a WhiteKnightTwo típusú hordozó repülőgéptől, s saját hajtóműveivel 100 km-nél is magasabbra juttatja utasait.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024