Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

SpaceShipTwo: a siklórepülés megy
(Rovat: űrturisták és magánűrhajók - 2010.10.14 07:15.)

Jelentős mérföldkő a Virgin Galactic űrugrásra épített járművének tesztelésében, hogy közel 14 km magasból sikerült leszállni vele.

Az első önálló siklórepülésre október 10-én került sor. A rakétahajtómű nélkül repülő VSS Enterprise, a SpaceShipTwo első megépített példánya a kaliforniai Mojave-sivatag fölött tette próbaútját, az építő Scaled Composites vállalat két pilótája, Pete Siebold és Mike Alsbury irányításával. Előzőleg a kettős törzsű WhiteKnightTwo repülőgép első, VMS Eve névre keresztelt példánya juttatta fel mintegy 14 km-es magasságba, ahonnan 11 perc alatt ért földet.


(Kép: Virgin Galactic / Clay Observatory)

Az út célja a SpaceShipTwo repülési, stabilitási tulajdonságainak gyakorlati próbája, a számítógépes modellezés eredményeivel való összehasonlítás volt. A következő mérföldkő az első rakétaüzemű tesztrepülés lesz. Ezek a próbák a tervek szerint 2011-ben kezdődnek. Ha minden jól megy, a jövő év végére megtörténhet az első űrugrás is, vagyis 100 km-es magasság fölé emelkedhet a VSS Enterprise. Közben épül az USA Új-Mexikó államában a Spaceport America magán-űrrepülőtér, amely a Virgin Galactic tevékenységének központja lesz.

A cég a SpaceShipTwo kifejlesztésével egy olyan jármű birtokába jut, amellyel hat utas és két pilóta végezhet el űrugrásokat (vagyis nem tesznek meg teljes Föld körüli keringéseket). A repülés során a résztvevőknek több percen át tartó súlytalanság, és a Föld olyan látványa adatik meg, amit csak „igazi” űrhajósok tapasztalhatnak. A Virgin Galactic tulajdonosa, Richard Branson utasként ott lesz a tesztek utáni első hivatalos repülésen. A kb. 200 ezer dolláros jegyár ellenére eddig már 370 lehetséges jövőbeli utastól mintegy 50 milliós előleget gyűjtöttek össze. A kereskedelmi repülések már 2012-ben megindulhatnak.


(Kép: Virgin Galactic / Mark Greenberg)

A Virgin Galactic 4 perces filmje a tesztrepülésről:

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024