Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

InSight: helyére került a szeizmométer
(Rovat: Űrszondák a Marsnál - 2018.12.22 08:15.)

A Marsra leszállt űrszonda elhelyezte egyik fő műszerét, amellyel a bolygó rengéseit mérik majd.

A SEIS (Seismic Experiment for Interior Structure) nevű, francia vezetéssel készült berendezést az amerikai űrszonda robotkarjával helyezték el a marsfelszínre, 1,636 méterre az anyaszondától. A műveletet december 19-én hajtották végre. Előtte gondos kísérletekkel, a Földön maradt másolat segítségével meg kellett győződni a robotkar tökéletes működéséről. A szeizmométer nagyjából akkora távolságra került, amekkorát a robotkar segítségével egyáltalán el lehetett érni.


Karácsonyi ajándék a földi irányítóknak: lent van a szeizmométer! A felvételt robotkar hajlatánál felszerelt kamera (Instrument Deployment Camera) készítette. (Kép: NASA / JPL-Caltech)

Ez az első alkalom, hogy egy érzékeny rengésmérőt telepítenek egy idegen égitest felszínén. A manővert az előzetes várakozásokhoz képest korábban sikerült elvégezni, hiszen az InSight háza táján minden jól megy, és a november végén sima leszállást végrehajtott szonda a jelek szerint tudományos szempontból ideális helyre érkezett az Elysium-síkság területén. Mint emlékezetes, a SEIS volt az a műszer, aminek a késlekedése miatt végül el kellett halasztani az InSight eredetileg 2016-ra tervezett indítását.

A lehelyezést követően hátra van még a szeizmométer vízszintesbe állítása, aztán indulhat a mérések kezdeti ellenőrzése és kalibrációja. Január elején ugyancsak a robotkar lép működésbe, amikor felhelyezi a műszerre a széltől és a hőingadozásoktól védő burkolatot (Wind and Thermal Shield).


Halszemoptikás felvétel az InSight ICC (Instrument Context Camera) berendezésével, a SEIS lehelyezésekor. (Animált kép: NASA / JPL-Caltech)

A három fő tudományos műszeregyüttes közül a másik, a mélybe fúró HP3 (Heat Flow and Physical Properties Probe) elhelyezése még hátra van, ez január végére várható. Eközben a RISE (Rotation and Interior Structure Experiment) berendezés már meg is kezdte a működését a szonda tetején, azt nem kell sehova telepíteni. A RISE lényegében egy rádióadó, amelynek földi megfigyelésével a Mars bolygó mozgására, s így közvetve a belső felépítésére vonatkozó információhoz jutnak a kutatók. Eredmények csak hosszabb távon, legkorábban talán már egy év múlva remélhetők.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024