Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

MAVEN: mégis folytatódnak az előkészületek
(Rovat: űrszondák a Marsnál - 2013.10.04 12:15.)

Miközben az amerikai kormányzati szférában tovább tart a költségvetési huzavona miatti leállás, a november 18-án indítani tervezett Mars-szondán újra elkezdtek dolgozni.

A vörös bolygó légkörének tanulmányozására szánt MAVEN (Mars Atmosphere and Volatile Evolution) szondával kénytelenek voltak kivételt tenni, hiszen szorít az idő. Ha nem készítik fel időben a startra, még az is előfordulhat, hogy csak jó két évvel később, 2016 elején tudnák elindítani a Mars felé. Így a NASA floridai Kennedy Űrközpontjának munkatársai kétnapos kényszerszünetet követően újra dolgozhatnak a 671 millió dollásros űreszköz startelőkészületein. Az indítási ablak a Mars felé november 18-án nyílik meg, a start ezután még december közepéig lenne kivitelezhető. A leállással eddig felhalmozott késés állítólag nem kritikus. A gyártó Locheed Martin szerint az időarányos munkálatokkal a múlt héten még 9 nappal a tervezett dátum előtt jártak.


Az újságírók szeptember 27-én, még a leállás előtt vethettek egy utolsó pillantást a hamarosan a Mars felé indítandó MAVEN-re. (Kép: NASA / Kim Shiflett)

Az amerikai űrhivatal kedden munkatársainak 97%-át fizetés nélküli kényszerszabadságra küldte, miután a Kongresszusnak nem sikerült időben elfogadnia a szövetségi költségvetést az október 1-jén induló 2014-es kültségvetési évre. Az intézkedés alól csak a létfontosságú tevékenységeken dolgozók mentesültek, például a Nemzetközi Űrállomás földi irányítói. Ugyanúgy folytatódott az adatgyűjtés például a Hubble-űrteleszkóppal, vagy a Marson és a Marsnál működő űreszközökkel, bár az adatok feldolgozása munkaerő híján megakadt. A MAVEN előkészületei folytatásának engedélyezésekor az is szerepet játszott, hogy az új szonda a Mars körüli pályára állva adatátjátszó feladatokat is ellát majd a felszínen tartózkodó Curiosity, illetve a veterán Opportunity marsjárók és a földi irányítók között. A jelenleg ott tartózkodó Mars Reconnaissance Orbiter és különösen a Mars Odyssey már öregedőben van. Ha nem érkezik időben a frissítés, félő, hogy a 2,4 milliárd dolláros Curiosity kapacitását csak kis részben tudnák kihasználni.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024