Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Mars Science Laboratory: mégis 2009-ben
(Rovat: Űrszondák a Marsnál - 2008.10.11 12:12.)

A gondok ellenére a NASA továbbra is tartja magát a következő nagy Mars-szonda 2009. októberi indítási dátumához.


Az energiát radioizotópos termoelektromos generátorral termelő Mars Science Laboratory nagy mozgékonysággal kutatja majd a Mars felszínét – ha egyszer sikerül eljuttatni oda. (Fantáziakép: NASA / JPL / C. Waste)

A bolygó felszínére leszálló Mars Science Laboratory (MSL) űrszonda startja azért vált kétségessé, mert a folyamatos műszaki problémák mellett már eddig is jócskán túllépték az előirányzott pénzügyi kereteket. A végső költségek minden bizonnyal a 2 milliárd dollárt is meghaladják majd. (Most 1,9 milliárdos becslésnél járnak, ami 300 millióval több, mint a 2006 közepén tervezett érték.) Az előkészületek felgyorsítása – amiről pénteken döntött az amerikai űrhivatal – további pénzt igényel, ennek a forrása azonban egyelőre bizonytalan. Talán a Kongresszus megszavaz rá plusz támogatást, esetleg más NASA programok költségvetéséből kell lecsípni.


Az MSL felépítésének vázlata, a különböző fedélzeti műszerek megjelölésével. (Kép: NASA / JPL)

Ha a küldetést el kellene halasztani, a szonda csak két év múlva, 2011-ben tudna ismét kedvező pályán a Marshoz jutni. A halasztás még mindig lehetséges. A mostani döntést jövő januárban felülvizsgálják. Addig el kell készülnie a szonda néhány fontos hardveres és szoftveres fejlesztésének, amelyek elhúzódása eddig a leginkább akadályozta az előrehaladást. A program törlése ugyanakkor igen valószínűtlen, hiszem már eddig bő másfél milliárdot öltek az MSL fejlesztésébe. Ráadásul a szonda az amerikai Mars-program következő zászlóshajósa, fontos tudományos célokkal.


A marsjárók különböző generációinak 1:1 méretarányú modelljei. Balról jobbra a MER (Spirit és Opportunity), a Sojourner, valamint a lényegesen nagyobb új Mars Science Laboratory. (Kép: NASA / JPL-Caltech)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024