Öt tű egy szénakazalban (1. rész)
(Rovat: Űrszondák a Marsnál, Spirit és Opportunity - 2005.08.15 08:14.)

Mint azt már hírül adtuk, a NASA megtalálta a balvégzetű Mars Polar Lander leszállóegységét. A kutatók nem álltak meg ezen a ponton: „egy füst alatt” meglett az összes amerikai leszállóegység.

A marsi felszín érdekesebbnél érdekesebb alakzatai után a közelmúltban egy extra feladatot találtak a mérnökök a Mars Global Surveyornak. Meg akarták találni a korábban sikeresen – vagy sikertelenül – a vörös bolygó felszínére leszállt szondáikat. A szisztematikus keresés eredményeként ma méterre pontosan tudjuk, hol van a Viking-1 és -2, a Pathfinder, a Polar Lander leszállóegysége, és a két MER.

A Mars Global Surveyor MOC (Mars Orbiter Camera) kamerája az elmúlt években mintegy 175.000 képet készített a felszínről, melyeken valahol ott lapultak a korábbi évek szondái. De az alapvetően 1,5 méteres felbontású eszköz kevésnek találtatott egy ilyen feladatra, a korábbi keresések mind kudarcot vallottak, mivel az űreszközök éppen a felbontóképesség határán vannak. No és az elmúlt évek porviharai igyekeztek egybemosni a környezettel a leszállóegységeket, egy-egy sziklához téve őket hasonlatossá. (Az már egy másik kérdés, hogy a Föld fényképezésére használt civil műholdak kamerái könnyedén megtalálnák a szondákat, nem is beszélve a szupertitkos – és persze szuper felbontású – katonai alkalmazásokról… Az egyetlen ok, amiért ezek nem a Marsot kutatják, az a MOC-hoz képest tízszeres tömegük és vélhetően hasonló nagyságrendű áruk.)

2004 végén a JPL-ben a kutatók feltaláltak egy amolyan Kolumbusz tojása típusú megoldást és az MOC felbontása 3-szorosára nőtt, 0,5 méteres tárgyak megkülönböztetésére lehetőséget adva. A „forradalmi” eljárást több évtizede használják a felderítő repülőgépek kamerarendszereiben. Az ún. bemozdulás kompenzáció lényege, hogy a szondának „bólogatnia” kell fényképezés közben. Mivel a kamera a szonda aljára fixen került rögzítésre, exponálás közben egyenesen lefelé néz. Az MGS pályamenti sebessége 3.000 m/s, emiatt nagyon rövid expozíciós idő (1/500 másodperc) kell a bemozdulásmentes képekhez. Ha a szonda nem csak elrepül a célterület felett, hanem elhaladtában hossztengelyével egy pontra – a célterületre – néz, a pályamenti sebességet nagy mértékben lehet ellensúlyozni, az expozíciós időt pedig hosszabítani. Ezzel a trükkel a MOC képeinek felbontása háromszorosára növekedett, megteremtve az elméleti lehetőséget a leszállóegységek megtalálására.

Jellegtelen marsi táj, pár kráterpöttyel, pedig ott vannak rajta egy komplett marsi leszállás nyomai és eszközei (az Opportunity leszállóhelye)

Ugyanaz a kép (a jobb láthatóság miatt két darabban), és egy kis segítséggel máris feltűnnek még az olyan fantasztikus részletek is, mint a rover nyomai

A jelenleg is tevékenykedő Spirit és Opportunity megtalálása nem volt nagy feladat. A rádióadásuk alapján pontosan bemért roverek leszállási térsége ismert volt, csak végig kellett fényképezni a területet. A bámulatos felvételeken hamar azonosították a felszíni formákat (az Opportunity esetében a hatalmas Endurance krátert, és a jóval kisebb Eagle és Fram krátereket, utóbbiban egy fénylő pontként a leszállóegységet). A bámulatos képeken sikerült azonosítani az ejtőernyőket, a hőpajzsokat, majd a mozgásban lévő rovereket, sőt még a fékezőrakéták által a porba mart egyedi mintázatot is. Ez újabb kiindulási pontot adott a kutatók kezébe a dolgukat már elvégzett, alvó szondák kereséséhez. Az ejtőernyők, hőpajzsok alakja, a rakéták rajzolta mintázat alapján könnyebb vállalkozásnak ígérkezett a keresés. (Forrás: Sky and Telescope, képek: www.msss.com)

A másik rover, a Spirit leszállóhelye (a kép szintén kettévágva)

Folytatjuk…