Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Bridenstine távozott
(Rovat: Űrpolitika, Orion, Ares, SLS , Artemis - 2021.01.23 12:15.)

A NASA leköszönt vezetője reménykedik az Artemis holdprogram folytatásában.

Az Egyesült Államokban az új elnök, Joe Biden beiktatásával egyidejűleg megüresedett a NASA vezetőjének posztja. A Donald Trump által kinevezett Jim Bridenstine annak rendje és módja szerint beadta lemondását, január 20-án távozott az űrügynökségtől. Utódjáról egyelőre nem tudni semmi biztosat, a jól értesültek szerint akár az űrhivatal első női vezetőjére is számíthatunk. A végső döntés megszületésééig ideiglenesen, ügyvezetőként Steve Jurczyk, a NASA egyik korábbi helyettes vezetője látja el a feladatokat.

A korábbi oklahomai republikánus képviselő, Bridenstine kinevezése annak idején nem kevés ellenérzést szült és politikai huzavonát okozott. A jelölt személyének szenátusi elfogadása is csak minimális többséggel, és több mint hét hónappal a jelölés bejelentése után, 2018 áprilisában történt meg. Többek közt azt vetették a szemére, hogy nincs szakirányú képesítése és nyilvánosan kétségeit hangoztatta a klímaváltozásnak az emberi tevékenységgel való összefüggésével kapcsolatban.


(Kép: NASA / Joel Kowsky)

Most, a távozásakor olvasható értékelések szerint azonban Jim Bridenstine alaposan rácáfolt a negatív várakozásokra. Elkötelezett volt az ügynökség céljai iránt és kitűnően vezette a hivatalt. Az is beszédes, hogy míg a választások után sok más szövetségi intézményben zajos körülmények között játszódott le a vezetőváltás, a NASA-ban ez csendben és békességben történt. Közel 3 éves munkájának befejezésekor, távozása alkalmával Bridenstine sok sikert kívánt majdani utódjának és kifejezte reményét, hogy az újabb holdraszállást célzó Artemis program folytatódik. Az 1975-ös születésű Bridenstine volt egyébként az első NASA-vezető, aki nem élt olyan az időszakban, amikor emberek tették a lábukat a Holdra. Most azt mondta, hogy reméli, egyben az utolsó ilyen is volt.

A munkáját most kezdő Biden-kormányzat eddig nem részletezte a NASA tevékenységével kapcsolatos terveit. Korábban a Demokrata Párt köreiből érkező nyilatkozatok szerint a holdprogram folytatása várható, de a Trump-kormányzat által kitűzött – az elégtelen költségvetési támogatás és a technikai nehézségek miatt amúgy is elég reménytelennek tűnő – 2024-es határidőhöz bizonyára nem fognak ragaszkodni.

Hogy maga Bridenstine mivel foglalkozik majd a jövőben, az egyelőre nem dőlt el. Most visszatér Oklahomába, családja körébe. Azt mindenesetre nem zárja ki, hogy később az űripar környékén talál majd feladatot. A NASA tevékenységét természetesen továbbra is megkülönböztetett figyelemmel kíséri: várja a Mars 2020 rover (Perseverance) közelgő landolását a Marson, illetve az Artemis-1 küldetés startját, remélhetőleg az idei év vége előtt. Felajánlotta támogatását is leendő utódjának, amennyiben erre igény mutatkozik.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024