Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Kína készen áll a nemzetközi együttműködésre
(Rovat: Űrpolitika - 2013.09.23 12:47.)

– mondta Li Jüancsao (Li Yuanchao), a Kínai Népköztársaság alelnöke a 64. Nemzetközi Világűrkongresszus megnyitóünnepségén szeptember 23-án Pekingben.

A Nemzetközi Asztronautikai Szövetség (International Astronautical Federation, IAF), a Nemzetközi Asztronautikai Akadémia (International Academy of Astronautics, IAA) és a Nemzetközi Űrjogi Intézet (International Institute of Space Law, IISL) ebben az esztendőben Pekingben tartja a Nemzetközi Világűrkongresszust. A 2013. szeptember 23-27. között szervezett rendezvényre közel négyezer résztvevőt várnak, akik az űrtevékenység legkülönbözőbb területeit képviselik.


A szeptember 23-i megnyitóünnepségen először Hszü Tacsö (Xu Dazhe), a helyi szervezőbizottság elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Kína alelnöke mondott beszédet, kiemelve a Voyager-1 eredményét, az űripar előretörését és a nemzetközi együttműködés fontosságát. Hasonló gondolatokat foglalt össze Ma Hszingzsui (Ma Xingrui), a Kínai Űrügynökség vezetője is. Az IAF „World Space Award” díját ebben az esztendőben Dr. Edward Stone kapta, aki évtizedeken keresztül vett részt az amerikai űrkutatásban, hosszú ideig volt a JPL vezetője, és többek között a nevéhez kötődik a Voyager-1 űrszonda is, amely nemrég érte el a Naprendszer határát, és átlépett az csillagközi térbe.


Kiyoshi Higuchi, az IAF elnöke és Edward Stone, a World Space Award díjazott.

A kínai Sencsou-10 (Shenzhou-10) három fős legénysége, amely idén júniusban járt a világűrben, rövid beszéddel és integetéssel köszöntötte a résztvevőket. „A világűrből nézve mi egy közös emberiség vagyunk” – hangsúlyozta Kijosi Higucsi (Kiyoshi Higuchi), az IAF elnöke, mielőtt hivatalosan is megnyitotta az idei konferenciát.


A kínai Sencsou-10 legénységének köszöntője.

A konferencia számokban: 7 plenáris ülés, 3 ismeretterjesztő előadás, 1 rendkívüli hírblokk és 168 szakmai szekció (szekciónként 10-12 előadással) az alábbi területeken: tudomány és felfedezés, alkalmazások, technológia, infrastruktúra, űr és a társadalom. A szakmai előadások mellett egy kiállítás is a konferencia szerves részét képezi, az idei évben több mint 70 kiállítóval. A számoknál maradva: az idei konferencia végleges regisztrációs számait csak pénteken hozzák nyilvánosságra, de a tavalyi esztendőben 3298-an vettek részt a rendezvényen, és a résztvevők 30%-a hallgató illetve fiatal kutató volt.


A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) az 1951-ben megalakult IAF tagszervezetei közül az egyetlen, amely Magyarországot képviseli, jogelődje révén már 1959 óta. Az IAF-nek több mint 260 tagja van (űrügynökségek, egyesületek, kutatóintézmények, egyetemek). A konferencián ebben az évben is vannak magyar kutatók az előadók között, a MANT pedig – a 2010-es prágai, 2011-es fokvárosi és 2012-es nápolyi konferenciához hasonlóan – egy vacsorát szervez a magyar résztvevők számára.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024