Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Irányváltás a japán űrtevékenységben
(Rovat: Űrpolitika, Japán a világűrben , A nemzetbiztonságért - 2012.06.27 07:15.)

Elhárult a törvényi akadály az űreszközök védelmi célú alkalmazása elől Japánban. Eddig inkább a tudományos kutatáson volt a hangsúly, most jöhetnek akár a fegyverzet-ellenőrző műholdak is.

A japán parlament felsőháza június 20-án fogadta el azt a törvényjavaslatot, amely teljesen átszervezi a japán űrpolitika irányítását és az űrtevékenységre szánt költségvetési források elosztását. Még szélesebb út nyílik a katonai célú alkalmazások, elsősorban az űrbe telepítendő fegyverzet-ellenőrző rendszer előtt. (Katonai alkalmazás alatt természetesen nem űrfegyverkezést, a világűrbe telepített tömegpusztító fegyvereket kell érteni, hiszen azt nemzetközi egyezmények is tiltják.) A Japán Űrügynökség (Japan Aerospace Exploration Agency, JAXA) kormányzati felügyelő szerve eddig az oktatásért, kultúráért, sportért, kutatás-fejlesztésért felelős minisztérium volt. Most ez a feladat átkerül a miniszterelnöki kabinetirodához.

A japán űrkutatást eddig jellemző, elsősorban a békés célú felhasználásra koncentráló űrpolitika a törvényhozók szerint nem tartható tovább. Egyesek szerint a technológiai fejlesztések, a hordozórakéta-programok kissé „öncélúak” voltak, és túl sokba kerültek ahhoz képest, hogy kevés „gyakorlati” hasznot hoztak. Hogy a fenti véleményt megfogalmazó kritikusok szerint mi a gyakorlati haszon, az nem kétséges: szerintük a csak a tudományra koncentráló űrtevékenység miatt nem fejlődhettek ki eddig a szigetországban a védelmi célú űrprogramok. Eközben a térségben Kína ambiciózus űrtevékenységet folytat, az észak-koreai rakétaprogram és a nukleáris fegyverek fejlesztése pedig potenciális fenyegetést jelent Japánra nézve. A vita a japán űrtevékenység védelmi célú kiterjesztéséről nem új keletű, jó egy évtizede folyik, a Kelet-Ázsiában levő feszültség fokozódásával párhuzamosan. A védelmi célú alkalmazások fokozatosan kerültek előtérbe, már eddig is állítottak pályára optikai és radaros kémműholdakat. A folyamat most jutott el addig a pontig, hogy a JAXA irányítása átalakul.

Az új rendszerben a védelmi minisztériumnak, illetve a gazdasági, kereskedelmi és ipari minisztériumnak is lesz közvetlen beleszólása a JAXA ügyeibe, és a minisztériumok maguk is javasolhatnak űrprogramokat. Az utóbbi minisztérium például szeretne kettős (polgári és felderítési) célú távérzékelő műholdakat, valamint levegőből indítható hordozórakéta-rendszert látni Japánban. Előkészületben van egy az űrtevékenységet részletesen szabályozó törvény is, amelytől a magántőke részvétele jogi kereteinek megteremtését várják. Készül az évtized második felére érvényes, új ötéves űrstratégia is.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024