Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Az IAF zászlaja elhagyja Afrikát
(Rovat: Űrpolitika, Hazai kutatóhelyek és űripar - 2011.10.08 08:15.)

Véget ért a 62. Nemzetközi Világűrkongresszus. A konferencia hivatalos záróeseményén a dél-afrikai szervezők átadták a Nemzetközi Asztronautikai Szövetség zászlaját a 2012-es konferencia olasz szervezőinek.

Fokvárosban péntek délután véget ért a hivatalosan október 3-7. között zajló 62. Nemzetközi Világűrkongresszus. Az év legnagyobb és legszélesebb körű űrkutatási rendezvényén 9 plenáris ülésre valamint három kiemelt előadásra került sor, továbbá 31 szimpózium több mint 100 szekciójában közel 1500 előadás hangzott el.


Még Fokvárosban leng a Nemzetközi Asztronautikai Szövetség zászlaja

A pénteki nap során – az elmúlt évek hagyományainak megfelelően – a kongresszus szerves részét képező űrtechnológiai és űripari kiállítás nyitott volt a nagyközönség számára. Iskolás csoportok és a város lakói keresték fel a kiállítók standjait, csodálkoztak rá különböző műhold- és űrhajómakettekre, vagy érintették meg az Apollo-17 űrhajósai által gyűjtött holdkőzetet.


A kiállítás a pénteki napon minden érdeklődő számára nyitott volt


Helyi iskoláscsoport a japán űrügynökség standjánál

Délután két magyar előadás is elhangzott. Bacsárdi László a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Híradástechnikai Tanszék színeiben megoldásokat ismertetett arra vonatkozólag, hogyan lehet az informatika egy új ágának számító kvantuminformatikát a műholdas kommunikációban alkalmazni. A kvantumkommunikációban használt csatorna, a kvantumcsatorna több szempontból is különleges. Többek között ha a csatorna zajos, akkor az adó által küldött bitek elromlanak, mire a vevőhöz érkeznek. A BME fiatal kutatói egy olyan hibajavító eljárást dolgoztak ki, amely segítségével redundáns adatbitek küldése nélkül lehet az adó által küldött adatokat javítani. Egy másik előadásban, amelyet a BME Híradástechnikai Tanszék és a Nyugat-Magyarországi Egyetem Informatikai és Gazdasági Intézet hallgatói és munkatársai készítettek, műholdas kvantumcsatorna szimulációjáról volt szó.


Bacsárdi László kvantuminformatikával foglalkozó előadást tartott az egyik űrtávközlési szekcióban

Az idei konferencia nem csak abból a szempontból volt különleges, hogy először látogatott el a legnagyobb űrkutatási rendezvény egy afrikai országba. Ebben az évben ünnepli alapításának 60. évfordulóját a Nemzetközi Asztronautikai Szövetség (IAF). Az évforduló alkalmából egy különleges kitüntetést is átadtak a hét során: „Az IAF 60. évfordulós medált” egy olyan fejlesztésért adományozták, amely az elmúlt évtizedekben jelentősen hozzájárult az űrtechnológia civil elterjedéséhez – ez pedig nem más volt, mint az amerikai GPS program (Global Positioning System – globális helymeghatározó rendszer). A díjat hivatalosan William L. Shelton tábornok vette át.


Gyülekeznek az emberek a látványos záróünnepségre. (Fotó: Haidegger Tamás)

A konferencia legutolsó hivatalos eseményén, a záróceremónián Berndt Feuerbacher, az IAF elnöke bezárta a konferenciát, és a dél-afrikai szervezőktől a szövetség zászlaja az olasz küldöttséghez került. 2012 őszén Nápolyban rendezik meg a 63. Nemzetközi Világűrkongresszust.


Zárásképpen egy saját készítésű természetfotóval búcsúzunk. Napnyugta Fokvárosban 2011. október 7-én pénteken, háttérben a Tábla-heggyel

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024