Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Megvan a NASA új költségvetése
(Rovat: Űrpolitika, Amerika hordozórakétái , Az űrállomás és az USA - 2010.10.01 12:00.)

Az amerikai kongresszus szeptember 29-én elfogadta az űrhivatal sokat vitatott 2011-es költségvetését.


Az Egyesült Államok Nemzeti Légügyi és Űrhajózási Hivatala (National Aeronautics and Space Administration, NASA) a következő költségvetési évben 19 milliárd dollárból gazdálkodhat, 2013-ig pedig összesen 58 milliárdot költenek rá. Mindez lehetővé teszi 2011-ben egy plusz űrrepülőgépes küldetés végrehajtását (a programból még hátra levő kettő után), és az emberes űrprogram irányvonalának átszabását, nagyjából az év elején nyilvánosságra hozott Obama-féle elképzelések szerint. Vagyis a Hold helyett egy földközeli kisbolygó (2025-ig), majd a Mars meglátogatását (a 2030-as években) készítik elő. A fő fejlesztési célok közül kiemelendő egy új nagyteljesítményű hordozórakéta megalkotása, valamint a magánfejlesztésű űrhajók bevonása a NASA feladatainak végrehajtásába. Ez utóbbira a Fehér Ház által eredetileg három évre javasolt 3,3 milliárdos összegnek kevesebb mint a fele, 1,3 milliárd dollár jut. Zöld utat kapott a Nemzetközi Űrállomás (ISS) működési élettartamának kiterjesztése legalább 2020-ig. Ami a nehézrakéta fejlesztését illeti, a törvényhozók az eredeti javaslattal, a 2015-ös kezdési időponttal szemben arra voksoltak, hogy a munka mihamarabb, már 2011-ben induljon el.

A költségvetést augusztus 5-én fogadta el a szenátus. A kongresszus végül erről az anyagról szavazott, mivel egy másik kompromisszumos javaslat megtárgyalására már nem maradt elég idő. (Az előző költségvetési év szeptember 30-án zárult.)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024