Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Rakétaindítással avattak űrközpontot Iránban
(Rovat: Űrpolitika - 2008.02.04 20:57.)

A hétfői esemény alkalmával felbocsátott kutatórakétáról kevés az információ.

Az AP hírügynökség jelentése az iráni állami televízióra hivatkozva közli, hogy február 4-én egy műhold szállítására is alkalmas rakéta indult a „világűr felé”. Hogy mekkora magasságot ért el, az nem ismeretes, s szakértők kétségbe vonják, hogy bármilyen űreszköz Föld körüli pályára állt volna. Az első iráni rakétát mindenesetre Explorer-1 néven említették a televízióban. (Tavaly februárban is volt egy hasonló kísérlet, amit utólag 150 km-ig jutott magaslégköri kutatórakétának neveztek.)

Az élő közvetítés során Mahmúd Ahmedinedzsád államelnök adta meg a jelet az indításra. Elhangzott, hogy az eseménnyel Irán bekerült a világ 11 állama közé, amelyek saját erőből képesek műholdakat készíteni és pályára állítani. A start előtt az elnök ünnepélyesen felavatta Irán első űrközpontját, ahol többek közt föld alatti irányítóállomás és indítóállás épült. Ugyancsak bemutatták az első hazai gyártású műholdat, amelynek Omid (Remény) a neve. Az IRNA iráni hírügynökség szerint a tíz évig készült űreszköz startjára mielőbb, valamikor az elkövetkező évben kerülhet sor. A mostani rakétaindítás is az előkészületek része volt. Maga az új űrbázis állítólag az észak-iráni sivatagban található.

Az események körüli bizonytalanságot növeli, hogy az állami tévében illetve az állami hírügynökség képes anyagaiban bemutatott rakéta láthatólag nem ugyanolyan...


Részlet a tévéadásból...(Kép: AFP/IRINN)


...és fénykép a hírügynökség honlapjáról. (Kép: IRNA)

Irán 2005-ben indította orosz közreműködéssel első kereskedelmi műholdját. 2010-ig újabb saját, távközlési célú műhold működtetését tervezik.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024