| Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu) | |||
Amerika vesztésre áll az űrversenyben? Nem tévedés, ez nem egy negyven éves hír. Az aggodalom a minap az Egyesült Államok Kongresszusában ütötte fel a fejét...
„Folyik az űrverseny, de az amerikai emberek erről semmit sem tudnak” – jelentette ki Tom DeLay taxasi republikánus képviselő a múlt héten, amikor Mike Griffint, a NASA vezetőjét hallgatták meg a kormány űrköltségvetési tervezetével kapcsolatban. Az emlegetett versenytárs azonban ezúttal nem Oroszország, hanem Kína. A kongresszus egyes képviselői szerint nem hivatalos versengés folyik a két nagyhatalom között, s ami még rosszabb, az amerikaiak lemaradhatnak, ha nem költenek több pénzt az űrkutatásra. A Florida Today cikkét idéző Space.com internetes portálon az okokat is olvashatjuk. A katonai felügyelet alatt álló kínai emberes űrprogramban mintegy 200 ezres munkaerőt alkalmaznak, míg az amerikaiaknál „csak” húszezer civil dolgozik közvetlenül az űrutazások megvalósításán. A kínaiak 2017-re szeretnék elérni a Holdat, ráadásul ehhez elvben megvan a megfelelő űrhajójuk. A hordozóeszközük teljesítménye ugyan még nem elég nagy, de jelenleg az amerikaiak sem állnak jobban. Sőt nekik még az űrhajó is hiányzik...
| |||
|