Új holdűrhajó születik (1. rész)
(Rovat: Űrpolitika, Távoli világok kutatói - 2005.09.25 12:04.)

Az USA új űrelképzeléseit nagyjából másfél éve jelentette be George W. Bush elnök. Akkor nagyjából egy évet szántak arra, hogy a NASA konkrét formába öntse az elnöki stratégiát, amely most „menetrendszerűen” valóra is vált, fellebentve a fátylat az elképzelésrendszer első szakaszáról.

Bush bejelentése szerint az űrrepülőgépes repülések 2010-ben leállnak, a Nemzetközi Űrállomás szerepe visszaszorul, és az USA a Mars meghódítására koncentrál a következő két évtizedben, látványos mérföldkőként felhasználva a Holdat, mint ugródeszkát.

A Hold 33 éve „parlagon hever”, utoljára 1972 decemberében jártak ott űrhajósok az Apollo-program keretében. A Mars elérését két lépésben elképzelő elnök 2020-at jelölte meg határidőként, hogy a NASA (és az esetleg csatlakozni kívánó más nemzetek) újra leszálljon a Holdon. Ez az új amerikai űrstratégia egy teljesen önálló szakasza lesz, olyannyira, hogy a most nyilvánosságra került megvalósítási tanulmány nem is megy tovább, a későbbi Mars-repülések részleteit még nem lehet tudni. Az új holdutazásokhoz vezető út régi és új elképzelések és elvek keveréke.

Legelőször is új a cél, mert míg az Apollo programnak a Hold egy fantasztikus végcél volt, addig most csak egy eszköz egy nagyobb cél, a Mars meghódításához vezető úton. Teljesen új a mozgatórugó is. Neil Armstrong és társai azért jutottak el a Holdra, hogy az Egyesült Államok megmutathassa, különb nemzet a korabeli Szovjetuniónál. Most nincs ilyen kimondott cél, de kimondatlanul ott lebeg a szándék, hogy amikor Japán, Kína, India, Brazília sőt talán Törökország lassan űrnemzetté válik, akkor a világ egyetlen szuperhatalma nem toporoghat egy helyben, nem lehet a zászlóshajójuk egy súlyos kudarcok sújtotta eszköz, mely nem tud 400 kilométernél magasabbra emelkedni. A Hold (és a Mars) egy olyan, ma is romantikus űrcél, amely meghódítójának egyértelműen biztosítja a vezető szerepet az űrben (is).

Az új holdűrhajó egyszerre lesz Apollo űrhajó és űrrepülőgép, ugyanígy a hordozóeszköz is, de még a Hold elérésének koncepciója is egyszerre régi és új. Az újonnan fejlesztendő, ma még csak CEV munkanéven futó űrhajó a régi Apollo űrhajót formázza, csak annak egy háromszorosára hízlalt utóda lesz. Ez teljes szakítást jelent a sokat bírált repülőgépformával. A CEV egy kúp alakú űrkabinból és egy henger alakú műszaki egységből áll majd össze – pont úgy, ahogy legendás elődje -, de a Holdhoz 4, Föld körüli pályára (pl. az ISS-hez) pedig 6 embert vihet majd. Összehasonlításképpen az Apollo anno 3 embert szállított akár ide, akár oda és csak a legvégső változatot lehetett egy esetleges űrbéli mentőakcióra szükségmegoldásként ötszemélyessé alakítani. Újdonság lesz, hogy szükséges energiát napelemek szolgáltatják majd, elsőként az amerikai űrhajók közül. És a CEV a tervek szerint nem „egyszer használatos” lesz, hanem 10 repülést kell kibírnia. A szintén újdonságként szárazföldi leszállásra tervezett űrhajó hővédőpajzsának cseréje után újra repülhet majd.

A koncepció szerint a holdraszálláshoz újra a jól bevált módszert alkalmazzák majd: két külön űrhajóegység repül majd összekapcsolódva a Holdhoz, egy amelyben az űrhajósok lakhatnak az oda és visszaúton és egy másik, amelyiknek csak a holdi le- és felszállás a dolga. Ennek súlytakarékossági és biztonsági okai vannak, emellett ez a rendszer tökéletesen teljesített az Apollo programban, semmi értelme kockáztatni valami újjal, ráadásul a marsi küldetések forgatókönyveihez is jól passzol. Persze a másik űrhajó, a holdkomp különbözik majd a régiektől. Elsősorban méreteiben, hiszen négy űrhajóst kell majd szállítania a korábbi kettővel szemben, no és persze a már az első repüléseken is közel duplájára – egy hetesre – növelt holdi tartózkodási időhöz szükséges ellátmány miatt.

Emellett érdekes újításként metánt terveznek hajtóanyagnak a holdkomp meghajtásához. A „régi” holdkomp nitrogén-tetraoxid és hidrazin keverékével üzemelt, mivel ezek mindenféle külön gyújtószerkezet nélkül, magától beindították a hajtóművet, különösen biztonságossá téve a hazajutást. A metán viszont azért logikus választás, mert a Marson ezt tervezik majd kivonni a légkörből a visszatérő egység meghajtásához. (A ma egyetlen használhatónak tűnő elképzelés szerint a majdani Mars-utazás első lépéseként előreküldik a visszatérő egységet, amely üresen száll le a Vörös Bolygón, majd ott a légkörből szintetizál metánt a hazajutáshoz. Ezzel hatalmas Földről felküldendő tömeg és költségek takaríthatók meg, nagyjából ezzel az ötlettel lehetett a költségkeretet a „csillagos égből a földre szállítani”.) A metánmeghajtás egy apró visszalépés a biztonság területén a harminc évvel ezelőttihez képest, ám a hátralévő években nyilvánvalóan sikerül kiötleni a megfelelő biztonsági megoldást.

(Folytatjuk)