Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Űrhajósnak pályázók számára határidő-hosszabbítás
(Rovat: Űrhajós-kiválasztás 2021, Kontinensünk hajósai - 2021.05.22 12:30.)

Az Európai Űrügynökség (ESA) három héttel, június 18-áig kitolta a határidőt, ameddig a leendő űrhajósjelöltek pályázatait fogadják.

Mint korábban beszámoltunk róla, eredetileg 2021. március 31-től május 28-ig nyitották meg a jelentkezést az ESA új űrhajósosztályának toborzása keretében. Ezen a feltételeknek megfelelő, és a szükséges dokumentumokat az ESA álláshonlapján keresztül időben benyújtó jelöltek pályázhatnak, méghozzá az űrügynökség minden tagállamából, így Magyarországról is!


(Kép: ESA)

Arról is írtunk nemrég, hogy Litvánia épp most lett az ESA új társult tagja. Az űrhajóspályázatra való jelentkezés határidejét azért módosították június 18-ára, hogy az esetleges litván jelentkezőknek is elegendő ideje legyen a pályázati anyagaikat elkészíteni. A határidő meghosszabbítása természetesen más nemzetek polgáraira is vonatkozik. Így ha valaki Magyarországon azért tántorodott volna el a jelentkezéstől, mert túl rövidnek érezte a határidőt, most újult erővel láthat munkához: kapott még három hetet!

A komolyan érdeklődőknek mindenképpen javasoljuk megtekinteni azt a felvételt, amelyen az ESA szakemberei válaszolnak a témában feltett kérdésekre:

Néhány további hasznos tanács a jelentkezésen gondolkodó olvasóinknak Magyari Gábortól, aki magyar részről az ESA emberes űrrepülési program tanácsadója. Csak azokat a dokumentumokat kell feltölteni most, amelyeket kérnek (önéletrajz, motivációs levél, Part-MED Class 2 orvosi minősítés). Ha a kiválogatás első szakaszát követően bármi egyébre volna szüksége az ESA-nak, azt külön kérik majd a továbbjutott jelöltektől. A jelentkezési lapon szereplő kérdésekre a lehető legpontosabban érdemes válaszolni, de nem szükséges mindenre „pozitív” választ adni, mert nem az az ideális jelölt, aki mindenben részt vett a felsoroltak közül.

Annak reményében, hogy hamarosan magyar ESA-űrhajósjelölte(ke)t üdvözölhetünk, minden jelentkezőnek sok sikert és szerencsét kívánunk a kiválasztás során!

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2021