Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

A Plancknak is vége
(Rovat: Űrcsillagászat Európában, Távoli világok kutatói - 2013.10.24 07:15.)

A kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás vizsgálatára készült európai űrszonda közel négy és fél évnyi működés után elért aktív pályafutásának a legvégére.

A Nap–Föld rendszer külső Lagrange-pontja (L2) közelében dolgozó Planck 2009-ben, a Herschel-űrteleszkóppal együtt startolt. Ez utóbbi sem működik már, idén nyáron jött el a lekapcsolásának ideje, miután kifogyott az érzékeny detektorainak hűtésére szolgáló anyag. Hasonló történt a Planckkal is, két lépésben, először 2012 elején, a 100 GHz-tól 857 GHz-ig terjedő frekvenciatartományban érzékeny HFI (High Frequency Instrument) berendezéssel. A másik, alacsonyabb frekvenciákon dolgozó LFI (Low Frequency Instrument) ugyanakkor továbbra is működőképes maradt, egészen október 3-áig. Időközben már augusztusban megkezdték a Planck pályájának átalakítását úgy, hogy eltávolodjon az L2 pont értékes megfigyelőhelynek számító környezetéből, és olyan Nap körüli pályára álljon, ahol nem zavarja majd a következő űrtávcső-generációkat.


A Planck rádióadójának leállítására a parancsot az ESA németországi irányító központjában (ESTEC,Darmstadt) Jan Tauber, a projekt vezető kutatója adta ki október 23-án. (Kép: ESA)

A Planck feladata mindenekelőtt az ősrobbanás halvány megfigyelhető maradványának, a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzásnak a tanulmányozása volt. Az eddigieknél nagyobb felbontású, több frekvencisávban végzett mérések módot adtak a világegyetem keletkezését és fejlődését leíró kozmológiai modell paramétereinek pontosítására. Az űreszköz emellett a Tejútrendszer hideg gázfelhőiről, a csillagok fejlődédéről, távoli aktív galaxismagokról is szolgáltatott értékes adatokat.


A Planck és térképe a mikrohullámú háttérsugárzás egyenetlenségeiről. A gyűjtött adatok tudományos elemzése még nem fejeződött be. (Kép: ESA)

A Planck minimális célja két teljes égboltfelmérés elvégzése volt, de végül mindkét műszerével ötször pásztázták végig az eget. A tovább működő LFI augusztus közepére már a nyolcadik égfelmérésének a végére ért. Az űrszonda egy műszakilag igen összetett programot valósított meg, nagy sikerrel. Az érzékenysége érdekében volt szükség az abszolút nulla fok fölött mindössze egytized fokra hűteni, ez pedig nem volt tartható a végtelenségig.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024