Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Hubble-lel, vagy Hubble nélkül?
(1. rész)

(Rovat: Űrcsillagászat Európában - 2003.08.11 14:10.)

Az elmúlt hetekben komoly vita folyt arról, hogy vajon mi legyen a sorsa a Hubble űrtávcsőnek, amikor 2010-ben lejár az üzemideje. A döntéssel kapcsolatos legfőbb érvet azonban várhatóan a költségek mondják majd ki.

A HST (Hubble Space Telescope – Hubble űrtávcső) 1990-es felbocsátása óta vitathatatlanul a csillagászat legjei közé került, nagyszerű teljesítménye révén. Talán ennek is köszönhető, hogy a NASA már korábban úgy döntött, az eredetileg 2005-ben lejáró 15 éves üzemidőt meghosszabbítja és a távcső üzemeltetését 2010-ig kitolja. Erre azért is szükség volt, mert a HST leváltására létrehozandó új űrtávcső csak 2011-re készül el.

Az eredeti tervek szerint 2005-ben egy űrrepülőgép hozta volna haza a Hubble-t, hogy a Smithsonian Múzeum kiállíthassa, ám ez a repülés az üzemidő hosszabbítás miatt átalakult egy újabb szerviz-repüléssé. Ezzel a tervmódosítással együtt derült ki az is, hogy a NASA 2010-ben már nem akarja visszahozni a Földre az űrtávcsövet. A jelen tervek szerint egy meghajtó egységet (rakétát) erősítenek majd rá, amellyel valószínűleg a Csendes-óceánba vezetik. A legfőbb ok a rizikó: "Ha lenne még egy repülés az SM4-et (Servicing Mission 4 – 4. javító küldetés) követően abból a célból, hogy az űrrepülőgép rakterében hazahozzuk a Hubble-t a Földre, az Űrhajós Iroda fenntartásokkal viseltetne egy ilyen küldetés iránt" – nyilatkozta John Grunsfeld űrhajós, aki négy űrrepüléséből kettőben is a Hubble szervizének részese volt 1999-ben és 2002-ben. "Az első elemzések azt mutatják – folytatta Grunsfeld az ellenérvek sorát -, hogy talán négy űrsétára is szükség lenne, egy csomó alkatrészt kéne veszni hagyni és egy nagyon megnövekedett tömegű űrrepülőgéppel kéne visszatérni a légkörbe. Egyszóval ez a küldetés emberi életeket és egyedi nemzeti erőforrásokat (az űrsikló valamelyik megmaradt példányát) kockáztatna, annak ellenére, hogy tudjuk: az eszköz életének szükségképpen vége van már".

Folytatjuk...

Dancsó Béla

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024