Az Enceladus gejzírjei
(Rovat: Távoli világok kutatói, Cassini - 2025.06.09 07:15.)

A Szaturnusz Enceladus nevű holdján megfigyelt kilövellések a legújabb eredmények szerint közvetlenül a felszín alatti óceánból eredhetnek.

A kutatók a NASA Cassini szondájának hat év alatt gyűjtött eredményeit újra elemezve jutottak erre a következtetésre. Az Enceladus volt az első hold a Naprendszerben, amelyen még 2005-ben gejzírszerű kitöréseket figyeltek meg.

Az Enceladus „jéggejzírjei” a Cassini-szonda felvételén. (Kép: NASA / JPL / Space Science Institute)

Az Enceladus a Szaturnusz hatodik legnagyobb holdja, amelyet feltételezések szerint több kilométer vastag jégkéreg borít. A jeges kérget kráterek és a felszínt keresztül-kasul szabdaló barázdák borítják, a legérdekesebb felszíni alakzata mégis a „tigriskarmolásoknak” nevezett árkok a hold déli pólusa közelében. A Szaturnusz körül keringő Cassini szonda jég és gőz kilövelléseit figyelte meg ezekből a hasadékokból. A kilövelléseket a Szaturnusz másik holdja, a Dione keltette árapályhatás okozza. A jelenségből arra következtettek a kutatók, hogy az Enceladus felszíne alatt hatalmas óceán rejtőzhet, amelyet folyékony víz alkot.

A Cassini felvétele az Enceladus déli félgömjéről, amelyen a színkiemelésnek köszönhetően jól látszanak a „tigriskarmolásoknak” nevezett, párhuzamos barázdák. (Kép: NASA / JPL / Space Science Institute)

A jelenség részletes vizsgálatát újabban a SETI Intézet munkatársai végezték el Joseph Spitale vezetésével, elsősorban annak érdekében, hogy tisztázzák a kilövellések és a felszíni repedések közötti kapcsolatot. Ezért a 2009–2015 évek megfigyeléseiből 15 olyan időszakot tettek részletes vizsgálatuk tárgyává, amikor megfigyelhetők voltak a kitörések. Elsősorban arra voltak kíváncsiak, melyik repedésből indulnak ki az egyes kitörések. A kutatók a kilövelléseket „függönyként” modellezték, ami előrelépést jelentett a korábbi modellekhez képest, mert azokban pontszerű nyalábokként („jetek”) tekintettek a kidobódó anyagra.

A „függönymódszer” előnyeinek szemléltetése a korábban alkalmazott modellekhez képest. (Kép: Spitale et al. / Planetary Science Journal 2025)

A Planetary Science Journal folyóiratban megjelent tanulmányukban megállapították, hogy a repedések mentén a legtöbb helyszín minden vizsgált időszakban aktív volt, amelyek viszont csak néha, vagy egyáltalán nem mutattak aktivitást, azok a hasadékrendszer széle közelében helyezkedtek el. Korábban azt állapították meg, hogy a legerősebb és a leggyengébb kitörések intenzitása közötti arány háromszoros. Figyelembe véve az újabb eredményt, miszerint csak a hasadékok végei inaktívak, valószínűtlennek látszik, hogy a kilövellések megindulását és leállását csak a változó erősségű árapályhatás okozza. Valószínűbb, hogy a repedések mentén minden helyszín folyamatosan aktív, függetlenül az árapály erősségétől, és az árapály hatása csak a repedések végei közelében felelős a jelenség ki- és bekapcsolásáért. A repedések mentén tapasztalt aktivitás eloszlásából arra lehet következtetni, hogy a kilövellt anyag közvetlenül a kéreg alatti óceánból származik, nem pedig a jégkéregbe ágyazódó tavakból.

A gejzírtevékenység térképe a „tigriskarmolások” mentén. A térképen nem tüntették fel azokat a kisebb repedéseket, amelyeknél soha nem tapasztaltak aktivitást. A repedések mentén a helyszínek többsége mind a 15 vizsgált alkalommal aktív volt. (Kép: Spitale et al. / Planetary Science Journal 2025 alapján)