Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu) | |||
GYORSHÍR: Mars körüli pályán az arab űrszonda Az Egyesült Arab Emírségek Al-Amal (Hope) szondája megérkezett a vörös bolygóhoz. A Hope (nevének jelentése: remény) tavaly július 19-én egy japán H-2A rakétával startolt. Ez az első űrszonda, amely elérte a Marsot az emberiség által a tavaly nyári kedvező indítási ablakban útnak indított három űreszköz közül. Hamarosan (másnap) a kínai Tienven-1 (Tianwen-1) is követi, majd 18-án odaér az amerikai Mars 2020, rajta a Perseverance marsjáróval.
Az arab űrszonda a Marsnál. (Fantáziakép: UAE Space Agency)
A Hope a később kialakítandó, kb. 20 ezer és 44 ezer km között változó magasságú, 55 óra keringési idejű, elnyúlt ellipszis alakú pályáról végzi méréseit. A Marsot három fedélzeti tudományos berendezésével vizsgálja majd, tervezett feladatairól a start idején megjelent cikkünkben már részletesen olvashattak. Fő kutatási célpontja a légkör lesz.
A Hope 494 millió km-es bolygóközi útjának és a Mars körüli pályára állásának a vázlata. (Grafika: MBRSC)
Az arab világ első bolygókutató szondája 27 percig működtette fő hajtóművénak hat fúvókáját, hogy lefékezhessen a Mars körül, lehetővé téve a bolygó körüli pályára állást. Ilyen hosszú ideig egyfolytában még nem kapcsolták be a hajtóművet. A manőverek magyar idő szerint déltán fél 5 körül kezdődtek. Ez a mozzanat volt a legkritikusabb az űrszonda útja során. Hogy mennyire, azt jól jelezte a NASA Mars Climate Orbiter űrszondájának 1999-es elvesztése. Akkor az amerikai űreszköz a bolygó felszínébe csapódott. Ráadásul az Emírségek szakembereinek korábban ilyen kozmikus manővert (melyben a sebességet 121 ezer km/h-ról 18 ezer km/h-ra kellett csökkenteni) még nem kellett végrehajtaniuk. Jellemző, hogy ezzel az egyetlen – kevesebb mint fél órás – manőverrel a Hope teljes üzemanyagkészletének mintegy felét el is használták.
| |||
|