Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Nem lesz SPICA
(Rovat: Távoli világok kutatói, Űrcsillagászat Európában , Japán a világűrben - 2020.10.20 13:15.)

Legalábbis most lekerült az ambiciózus infravörös űrtávcső az ESA Cosmic Vision sorozata ötödik M-kategóriájú tudományos küldetésének jelöltlistájáról.

Az M5 küldetés lehetséges jelöltjeinek kiválasztásáról még 2018 nyarán számoltunk be. A szakmai közösségek akkor nem kevesebb mint 25 tudományos űreszköz megvalósítására vonatkozó javaslatot nyújtottak be. Ezek közül 2018-ban hármat választottak ki részletes megvalósíthatósági tanulmányra. E három küldetés egyike volt a SPICA (Space Infrared telescope for Cosmology and Astrophysics) infravörös űrtávcső.

A régóta dédelgetett terv – a SPICA-ról már 2007-ben is írtunk – most a két együttműködő űrügynökség, az európai ESA és a japán JAXA döntése alapján nem valósul meg. Az infravörös űrtávcső az ambiciózus tervek szerint a mindössze 8 K hőmérsékletűre hűtött detektorával a korábbi Spitzer- és Herschel-űrtávcsövek érzékenységét bő két nagyságrenddel meghaladó méréseket tett volna lehetővé. Távcsövének tükörátmérője a Herscheléhez hasonlóan 2,5 m lett volna, az űrteleszkóp állomáshelyét pedig a Nap–Föld rendszer külső (L2) Lagrange-pontja környékére,a Földtől kb. másfél millió km-es távolságba tervezték. A SPICA fő tudományos célja a csillagok, bolygók és galaxisok születésének, fejlődésének tanulmányozása lett volna.


Ha kiválasztják, a SPICA a 2030-as évek elején indulhatott volna – egyelőre viszont továbbra is csak fantáziakép marad... (Kép: JAXA / ISAS)

Az ESA és a JAXA október elején, a helyzet áttekintése után sajnálattal hozta meg a SPICA versenyből való kieséséről szóló döntést. Ennek költségvetési okai voltak: a használni kívánt fejlett technológia egyúttal nagyon drágává tette a küldetést. A projekt tervezésén, előkészítésén kiterjedt nemzetközi tudományos-műszaki közösség dolgozott bő két évtizeden keresztül.

Az ESA M5 küldetés végső kiválasztása 2021 közepére várható, immár csak két versengő javaslat, a nagy energiájú tranziens jelenségeket kereső, a Világegyetem korai állapotát kutató Theseus (Transient High Energy Sky and Early Universe Surveyor) és a Vénusz bolygó kutatását célzó EnVision közül.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024