Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Kepler-eredmények első kézből – Veszprémben
(Rovat: Távoli világok kutatói, Hazai kutatóhelyek és űripar - 2012.06.10 08:15.)

A Kepler Asztroszeizmológiai Tudományos Konzorcium Balatonalmádiban rendezendő nemzetközi konferenciájához kapcsolódóan nyilvános ismeretterjesztő előadásokat hallgathatnak az érdeklődők Veszprémben, június 18-án este.

Az elmúlt években a NASA Kepler-űrtávcsöve nem csak a Naprendszeren túli bolygókról alkotott képünket forradalmasította, de a csillagok fizikájának is mind újabb részleteire derített fényt. A csillagok vizsgálatán világszerte több száz csillagász, köztük számos magyar szakember dolgozik közösen a Kepler Asztroszeizmológiai Tudományos Konzorcium (KASC) tagjaként. A magyar kutatók már eddig is komoly eredményeket értek el, például az egyik legrangosabb tudományos folyóiratban, a Science-ben is jelent meg munkájuk. Idén pedig ők rendezik meg a KASC idei, immár ötödik konferenciáját 2012. június 18-22. között Balatonalmádiban.

Bár maga a konferencia a szakembereknek szól, a nagyközönség is első kézből értesülhet a Kepler szenzációs eredményeiről, két nemzetközileg elismert kutató nyilvános előadásában. A Kepler-űrtávcső eredményei: a bolygók világa és a csillagok hangjai című rendezvénynek a Pannon Egyetem ad otthont.


Az exobolygókkal kapcsolatos felfedezésekről Natalie Batalha (NASA Ames Kutatóközpont), a Kepler-misszió tudományos vezetőhelyettese, a NASA munkatársa számol be (magyar tolmácsolással). Kolláth Zoltán (MTA CSFK Csillagászati Intézet, Budapest) a csillagpulzáció kutatásának nemzetközi szaktekintélye, neves ismeretterjesztő, előadásaiban egyedülálló módon meg is szólaltatja a csillagok rezgéseit, ezáltal a „szférák zenéjén” keresztül hozza közelebb a hallgatósághoz a csillagok fizikájának rejtett összefüggéseit.

A nyilvános előadások időpontja: 2012. június 18. (hétfő) 19 óra, helyszíne: Pannon Egyetem, Polinszky-terem, Veszprém, Wartha Vince u. 10. (a Stadionnál). A belépés ingyenes. (Forrás: hirek.csillagaszat.hu)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024