| Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu) | |||
Deep Impact: közeleg a nagy nap Bő két hét múlva, július elején ér célhoz a NASA üstökösszondája, amelynek márciusban felismert optikai hibáját menet közben sikerült számítógépes eljárással jórészt korrigálni.
A Deep Impact 173 napi utazás, 431 millió kilométer megtett út után érkezik az üstökös közelébe. Az egy
méter széles, 370 kg tömegű becsapódó egység nagy sebességgel fúródik majd a Tempel-1 hegynyi méretű magjába, jókora
krátert ütve azon. A pontos időpont július 4-én 6-7 óra közt várható (világidőben). A látványos eseményt földi és űrobszervatóriumok serege figyeli majd - és persze maga
a Deep Impact anyaszonda, amely akkor kevesebb mint 9000 km-re lesz majd onnan. (Egyébként a legnagyobb közelségekor mintegy 500 km távolságban repül el az üstökös mellett). A szondának kb. 13 perce lesz a mérésekre, utána a kráter kimegy látómezejéből. Az üstökös felfényesedését Európából a nappal miatt természetesen nem figyelhetjük meg, az a Hawaii-ban levő távcsövekkel lesz látható. Az utána következő napokban viszont máshonnan is követhető a jelenség utóélete. Egyes becslések szerint a becsapódás után az üstökös fényessége annyira megnő, hogy rövid időre szabad szemmel is megfigyelhető lesz.
A Földtől való nagy
távolságból adódó nehézkes navigáció miatt két órával a becsapódás előtt a JPL szakemberei átadják az
irányítást a fedélzeti számítógépnek: a becsapódó egység saját magát vezeti neki az üstökös magjának. A
programban részt vevő kutatók szerint olyan keveset tudunk az üstökösmagok szerkezetéről, hogy minden
pillanat értékes új adatokkal szolgál majd...
| |||
|