Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Deep Impact: megvan a célpont
(Rovat: Távoli világok kutatói - 2005.04.28 09:11.)

A NASA Deep Impact üstökösszondája elkészítette első felvételét célpontjáról, a Tempel-1 üstökösről.

A július 4-i megérkezés előtt több mint 3 hónappal, április 25-én készült a kép a még meglehetősen távoli (kb. 60 millió km-re levő) üstökösől. Természetesen ez csak az első darabja egy remélhetőleg hosszú sorozatnak. A rendszeres fényképezés májusban kezdődik. Az első képnek elsősorban „lélektani” jelentősége van, a programban résztvevő kutatók lelkesen is fogadták. A következő hetekben készülő felvételek ezrei alapján azonban az irányítók pontosíthatják a szonda pályáját a sikeres találkozás érdekében.


Ahogy a szonda közelebb jut az üstököshöz, úgy válnak majd egyre látványosabbá a képek. Mint ismeretes, a Deep Impact két fő részből áll. A nagyobbik elhalad a célpontja melett, miközben a kisebbiket beleereszti az üstökös magjába, ahol az egy krátert üt. Ennek révén vizsgálhatják majd a felszín alól kiszabaduló anyag öszetételét.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024