Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Az első nemzetközi űrrepülés: 40 év távlatából (4. rész)
(Rovat: Szojuz-Apollo közös űrrepülés - 2015.07.20 10:15.)

A közös tesztprogram sikeres végrehajtása után megkezdődött az űrhajók visszatérése a Földre.

A Szojuz-19 legénysége számára nem írt elő több feladatot a repülési terv, Leonov és Kubaszov még aznap visszatért a világűrből. Az első nemzetközi űrrepülésen részt vevő szovjet űrhajó probléma nélkül visszatért a Földre, a Szojuz leszállókabinja simán leejtőernyőzött a kazah sztyeppére. Leonov parancsnokot előléptették vezérőrnaggyá, Kubaszov másodpilóta pedig – civil lévén – „csak” a Szovjetunió Hőse kitüntetést kapta meg. Az Apollo számára azonban további három nap önálló repülés következett. A Föld megfigyelése mellett az is a feladatuk része volt, hogy a dokkoló modul leválasztása után, azt passzív céltárgyként felhasználva, gravitációs anomáliák után kutassanak. Miután önálló programjukat is végrehajtották, az Apollo háromfős legénysége számára is eljött a hazatérés ideje.

Mindamellett, hogy a Szojuz űrhajók programja folytatódott, a Szojuz továbbfejlesztett változata a mai napig az orosz emberes űrprogram alappillére, az amerikai Apollo számára sajnálatos módon az első nemzetközi űrrepülés hozta el az utolsó bevetést. Még sajnálatosabb módon, a búcsúfellépés majdnem az életébe került az első nemzetközi űrrepülés amerikai legénységének… Az ereszkedés utolsó fázisában probléma merült fel az ejtőernyők rendszerével kapcsolatban, csak fél perc késéssel sikerült kinyitni őket, manuális aktiválással. Ennek eredményeképpen az egyre sűrűbb légrétegekbe leérő űrhajó vészesen himbálózni kezdett, amit az űrhajó automatikus vezérlése a kabin oldalára felszerelt kisméretű stabilizáló rakétahajtóművek segítségével szüntetett meg. Csakhogy a légkiegyenlítő szelepek ekkor már kinyíltak, a beáramló levegő magával hozta a stabilizáló rakétahajtóművek mérgező égéstermékeit is. Életveszélyes helyzet alakult ki, a három űrhajós a halálos adag mintegy háromnegyedét szippantotta be a mérgező gázból. Brand elájult, Stafford pedig súlyos köhögési rohamok közepette húzta fel mindhármuk fejére a vészhelyzet esetére szolgáló oxigénmaszkokat.


Az utolsó Apollo űrhajó az óceán vízén ringatózik. Nem sikerült túl szépre a búcsúfellépés lezárása. (Kép: NASA)

Az utolsó Apollo kabinjának Csendes-óceáni leérkezését követően, a szokásos diadalittas kiszállás és a kabin begyűjtésére kiküldött anyahajó fedélzetén történő ünneplést valódi mentés „helyettesítette” ebben az esetben. Az űrhajósokat, amilyen gyorsan csak lehetett, a honolului kórházba szállították – mert az volt a leszállás helyéhez a legközelebb – és még két hétig ápolásra szorultak a majdnem végzetes incidens eredményeképpen.

Mindennek ellenére sikeresnek nyilvánították az első nemzetközi űrrepülést, mert mind a földi előkészületek, mind a konkrét repülési műveletek során sikerült a lehető legmagasabb színvonalon együttműködni az amerikai és a szovjet félnek.

(Folytatjuk!)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024