Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

A Holdhoz vagy a Marsra?
(Rovat: Szárnyaló képzelet, Japán a világűrben , Űrszondák a Marsnál - 2006.12.20 07:47.)

A következő hetekben még van lehetőség arra, hogy aki akarja, 2007-ben a nevét egy japán szondával a Hold körüli pályára, és/vagy egy amerikaival a Mars felszínére küldje.

Az űrügynökségek egy ideje szeretik úgy népszerűsíteni indulófélben levő űreszközeiket, hogy lehetővé teszik a név szerinti regisztrációt. Most egy időben egyszerre két lehetőség is kínálkozik az érdeklődők számára.

A japán JAXA űrügynökség SELENE (SELenological and ENgineering Explorer) holdkutató űrszondája a tervek szerint 2007 nyarán indul HII-A rekétával. Egy hónap elteltével áll a Hold körüli pályára, ahonnan az égitest mágneses és gravitációs terét, felszínének anyagösszetételét és szerkezetét kutatja majd egy éven át. Két kisebb szonda válik le róla, amelyek poláris pályán keringve az adatok folyamatos Földre továbbításában vesznek részt.

Az amerikai Planetary Society-vel közösen szervezett kampány során a jelentkezők a nevük mellett rövid üzenetet is hagyhatnak. Az angol változatban a név legfeljebb 10, az üzenet 40 karakterből állhat. Ezeket 16 cm × 28 cm-es lemezekre maratják, 35 mikrométeres betűnagysággal. Egy lemezre kb. 300 ezer ember üzenete fér el. A lemezeket a szondára erősítik. A jelentkezők egyben hozzájárulnak ahhoz, hogy a JAXA esetleg közzétegye üzenetüket. A jelentkezés határideje 2007. január 31. A honlap címét a cikk végén adjuk meg.

Aki messzebbre (is) el szeretné juttatni a nevét, annak a NASA szintén jövő nyáron induló Phoenix szondáját ajánljuk. A jelentkezési határidő itt is gyakorlatilag ugyanaz, 2007. február 1.

A Phoenix Delta-2 rakétával indul, s az első olyan marsszonda lesz, amely a bolygó poláris vidékeinek közelében landol. A névküldést ebben az esetben is a Planetary Society szervezi. A nevek egy mini-DVD-re kerülnek, amely ezen kívül a Marssal kapcsolatos irodalmi és képzőművészeti alkotásokat is „magával visz”. Január 5-ig különleges, ünnepi formátumú igazolást kapunk. Ez akár ünnepi meglepetésnek is megteszi egy, az űrkutatásért lelkesedő családtagnak vagy barátnak... (E sorok írójának lelkesedését azért egy kicsit csökkenti, hogy a lent megadott honlapon mindenkit biztatnak még akár a család kedvenc háziállatának regisztrációjára is.)


Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024