Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

PROGRAMJÁNLÓ: Történelmi Mars-közelség
(Rovat: Szárnyaló képzelet, Korszerű oktatás - 2003.08.24 22:35.)

Találkozás a vörös bolygóval a fehérvári csillagdában

Ezekben a hetekben az éjszakai égbolt második legfényesebb objektuma a Mars. Élénk sárgásvöröses színét a felszínén levő por nagy vasoxid-tartalmának köszönheti, így akár rozsdás bolygónak is nevezhetnénk. Bolygószomszédunk augusztus 27-én alig 55 millió kilométerre lesz a Földtől, csillagászati értelemben tehát itt jár a kertek alatt. Olyan közel lesz hozzánk, mint még soha az emberiség története során. Hasonló megközelítésre utoljára 59 ezer évvel ezelőtt került sor, a következőre pedig 2287-ig kell várni. Érdemes tehát kihasználni ezt az alkalmat, és most megismerkedni a bolygó történetével, érdekes alakzataival, az űrszondás kutatások eredményeivel, és nem utolsó sorban az ember Marsra szállásának lehetőségeivel.

Helyszín és időpont:
Terkán Lajos Bemutató Csillagvizsgáló
A Szabadművelődés Háza Székesfehérvár, Fürdő sor 3.
2003. augusztus 27. szerda

A program:
19 órától beszélgetés szakemberekkel a vörös bolygóról.
20 óra 30 perctől a Mars távcsöves bemutatása.

Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024