Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Együttműködés a Thales Alenia Space-szel
(Rovat: Szakmapolitika, Nyereség az országnak , Hazai kutatóhelyek és űripar - 2021.11.16 17:15.)

A magyar kormány újabb stratégiai űrkutatási együttműködési megállapodást kötött, most egy nagy európai űripari vállalattal.

Ezúttal a világ egyik vezető űripari vállalatának számító francia–olasz Thales Alenia Space-szel kötöttünk megállapodást. Amint az MTI közleménye nyomán szerepelt a hírekben, a megállapodást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter írta alá a franciaországi Cannes-ban. A Thales Alenia Space részéről Hervé Derrey elnök-vezérigazgató látta el kézjegyével a dokumentumot – szerepel a vállalat által kibocsátott sajtóközleményben.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy a megállapodás keretében közös kutatás-fejlesztési projekteket indítanak, illetve a cég biztosítani fogja magyar űripari szakemberek képzését, valamint segít a magyar vállalatoknak abban, hogy részt vegyenek Európa, sőt a világ legnagyobb műholdprogramjaiban. Rámutatott, hogy a Nemzetközi Űrállomáson található eszközök mintegy fele a Thales Alenia Space-től származik, s minden három repülőgépből kettőben ott vannak a cég megoldásai. Aláhúzta: az űripar a magyar gazdaság egyik kitörési pontja, ezért fontos a szektor további fejlesztése. Kiemelte, hogy bár kevesek előtt ismert, már mostanra is nagyon komoly kapacitások és szaktudás halmozódott fel Magyarországon az űrkutatás és az űripar tekintetében. Mint mondta, több magyar vállalat is részt vesz fontos űripari projektekben és fejlesztésekben, így számos, Föld körül keringő műhold hordoz magyar technológiát.

A Thales Alenia Space közleményében azt írja, hogy a megállapodás a célja Magyarország és a vállalat között más most is meglevő együttműködés továbbfejlesztése, a kölcsönös előnyökön alapuló üzleti kapcsolatok kialakítása. Magyar űripari cégek jelenleg is dolgoznak fejlesztőként és beszállítóként a Thales Alenia Space által vezetett projektekben. Hervé Derrey megköszönte a magyar kormány bizalmát, és úgy fogalmazott, hogy a most aláírt megállapodás az első fontos lépés egy szoros partnerség felé vezető úton, amelynek keretében a távközlés, a földmegfigyelés és az űrtudomány területén várható műholdas technológiák közös fejlesztése.

A Thales Alenia Space munkájában több mint négy évtizedes szakmai tapasztalatra támaszkodik. A híreinkben is gyakran szereplő, a Thales (67%) és Leonardo (33%) cégek közös tulajdonában álló vállalat számtalan műholdas munkájáról ismert a távközlés, a navigáció, a földmegfigyelés, a tudományos űrprogramok területén. 2020-as konszolidált árbevétele 1,85 milliárd euró volt, 10 európai országban 17 telephelyen, valamint az Egyesült Államokban épült üzemében öszesen mintegy 7700 munkavállalójuk dolgozik.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2021