Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Miniszteri biztos az űrkutatás élén
(Rovat: Szakmapolitika - 2018.10.31 06:15.)

November 1-jei hatállyal Ferencz Orsolyát űrkutatásért felelős miniszteri biztossá nevezte ki a külgazdasági és külügyminiszter.

Mint arról májusban beszámoltunk, az új kormányzati struktúrában a külgazdasági és külügyminiszter a Kormány űrkutatásért felelős tagja. Szijjártó Péter miniszter a Hivatalos Értesítő 2018/59. számában megjelent 27/2018. (X. 30.) utasítása értelmében november 1-jétől visszavonásig – de legfeljebb egy évre – Dr. Ferencz Orsolya Ildikó lesz az űrkutatásért felelős miniszteri biztos. Feladatkörébe tartozik, hogy gondoskodjon az űrkutatási tárgyú szerződések, a szükséges szabályozás kidolgozásával, a szerződések előkészítésével, egyeztetésével kapcsolatos feladatok ellátásáról. Felügyeli továbbá az űrkutatás fejlesztésére vonatkozó stratégiák, szakpolitikák összehangolását és megvalósítását, képviseli a Kormányt a hazai és nemzetközi űrkutatási szervezetekben és fórumokon, és tudományos-szakmai irányítást gyakorol az Űrkutatásért Felelős Főosztály tevékenysége felett.


(Kép: szekesfehervar.hu)

Ferencz Orsolya az ELTE Geofizikai és Űrtudományi Tanszék Űrkutató Csoportjának tudományos főmunkatársa. Szakterületei az elektromágneses hullámterjedés, a Föld és más égitestek elektromágneses környezetének vizsgálata, a magnetoszféra és az űridőjárás vizsgálata, whistlerkutatás.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024