Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu) | |||
Az űrkutatás a Külügyben A Magyar Közlöny tegnapi számában jelent meg a jogszabály, amely meghatározza az új Kormány tagjainak feladat- és hatáskörét. A 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet 138. paragrafusa értelmében a jövőben a külgazdasági és külügyminiszter lesz a Kormány űrkutatásért felelős tagja. A rendelet 143. paragrafusa ezt úgy részletezi, hogy „a miniszter az űrkutatásért való felelőssége keretében ellátja az űrkutatási tárgyú nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos, továbbá az európai integrációból adódó űrkutatási és űrpolitikai program-előkészítési és harmonizációs feladatokat, felhatalmazás alapján képviseli a Kormányt a nemzetközi szervezetekben, kidolgozza az űrkutatás fő irányait és programjait”. A rendelet kihirdetése napján, 2018. május 22-én lépett hatályba. Mint ismeretes, a korábbi kormányzati struktúrában a nemzeti fejlesztési miniszter volt a Kormány űrkutatásért felelős tagja. Az új Kormány megalakulásával létrejött az Innovációs és Technológiai Minisztérium, mely a fent hivatkozott Korm. rendelet 162. § (1) c) pontja szerint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium átnevezésével működik tovább. (E bekezdés szövegét olvasói javaslatra május 24-én módosítottuk. – A szerk.) | |||
|