Keressünk csillagport...
(Rovat: Stardust - 2006.01.16 07:33.)

...saját magunk, akár egy tűt a szénakazalban? A Stardust@home program során önkéntesek fogják átfésülni a másfél milliónyi mikroszkópos képet, a csillagközi anyag apró szemcséinek nyomaira vadászva.

A csillagközi por részecskéi nagyon régi, akár 10 milliárd éves szupernóva-robbanások nyomán szóródtak szét a galaxisban. A Galileo és Ulysses űrszondák korábbi mérései alapján a kutatók úgy becsülik, hogy kb. 45 ilyen, szubmikroszkopikus méretű, a Naprendszerben éppen akkor és ott tartózkodó részecske akadhatott fenn a Stardust szonda aerogélből készült gyűjtőjében. A Stardust 7 éves útja során két alkalommal (2000. február és május, ill. 2002. augusztus és december között) nyitották ki a mintavevőt, hogy a kb. 20 km/s sebességű csillagközi poráramlásból részecskéket fogjanak be. Ezeknek a megtalálása sokkal nehezebb lesz, mint a Wild-2 üstökös csóvájából származó nagyszámú részecske fellelése. Míg ez utóbbiak a detektor elején ezerszámra találhatók majd, a csillagközi eredetűek, a detektor másik, „hátsó oldalára” kerültek.

A NASA és a Planetary Society támogatásával bárki részese lehet a keresésnek. A Stardust@home program keretében elérhetővé teszik azt a másfél milliónyi képet, amely a detektorról készül. (Ezek a képek egy sókristály méreténél is kisebb részeket ábrázolnak majd az aerogél detektorelemekből). A program vezetője szerint 30 évvel ezelőtt egy kisebb hadsereget kellett volna felfogadni a szemcsék nyomainak felkutatására, most viszont a lelkes önkéntesek fognak segíteni az internetes „virtuális mikroszkópba” tekintve.

A sikerhez persze gyakorlásra és próbára is szükség lesz. Az önkéntesek a március közepén induló programhoz csatlakozva előbb megtanulják, hogy mit is kell keresniük, aztán „vizsgát” tesznek képességeik igazolására. Ezután kezdődhet a monoton munka. Bár egy-egy képecske átvizsgálása néhány másodpercet vesz csak igénybe, az összpontosítás miatt mégis csak korlátozott számú mintával végezhet egy ember egy ültő helyében. Összesen mintegy 30 ezer munkaórára lesz szükség ahhoz, hogy mindent átnézzenek, ráadásul legalább négyszer. Mivel az igazi sikerélmény, a valódi nyom megtalálása sajnos csak keveseknek adatik meg, a kiosztott képek közé „lelkesítő” céllal néha ismert, becsapódási nyomot mutató kalibrációs képeket is illesztenek. Ez a módszer alkalmas lesz a keresésben résztvevők hatékonyságának, éberségénak a felmérésére is.

Ha egy adott képnél a négyből két önkéntes találatot jelez, akkor azt további 100 embernek is kiadják. Ha ezek 20%-a is nyomot jelez, akkor a Kaliforniai Egyetem (Berkeley) gyakorlott hallgatóinak feladata lesz a felfedezést megerősíteni. Ezután a darabkát kiemelik vizsgálatra. A felfedezők elnevezhetik az „ő” porszemeiket.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Stardust 1999-es indításakor a NASA illetékeseinek fogalma sem volt arról, hogy a visszatérés után milyen módszerrel fogják majd kivenni az aerogélből a mikrométeres nagyságú üstököspor-szemcséket illetve a szinte láthatatlan csillagközi porszemeket! Az eltelt idő alatt sikerült csak kifejleszteni egy olyan „mikrocsipeszt”, amellyel a feladat megoldható.