Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Egy éve a Marson
(Rovat: Spirit és Opportunity, Távoli világok kutatói - 2005.01.07 09:29.)

Egy évvel ezelőtt landolt a Spirit amerikai marsjáró a vörös bolygón, amelyet 20 nap múlva az Opportunity követett. A két küldetés az űrkutatás egyik legnagyobb sikertörténete, amelyből most a leglátványosabb képeket mutatjuk be.

Születésnapját ünnepli a Spirit: egy éve már, hogy hét hónapos és közel 500 millió kilométeres utazás után, közép-európai idő szerint 2004. január 4-én reggel landolt a Marson. Ezzel 1997 után az emberiség visszatért a vörös bolygóra, hogy véghezvigye az eddigi legösszetettebb tudományos küldetést.

A Spirit azóta nagy utat tett meg: eljutott a leszállóhelytől mintegy két kilométeres távolságban található Columbia-hegyek vonulatához. Útja során több olyan kőzetre bukkant, amelyekhez hasonlót korábban még sosem láttunk a Mars felszínén, és közvetett bizonyítékokat szolgáltatott az egykori folyékony vízborításra. Következő célpontja a Husband-hegy (a Columbia-hegy különböző vonulatait a balesetben életüket vesztett legénység tagjairól nevezték el).

2004. január 25-én reggel a NASA második marsjárója, az Opportunity is landolt a vörös bolygón, egy kb. 20 méter átmérőjű, néhány méter mély kráterben. A leszállóhely már az első képek alapján geológiai paradicsomnak tűnt, és egyáltalán nem hasonlított az eddigi marsi tájképekre. Mint később kiderült, a kráter falában lévő réteges szerkezetű kőzetkibukkanás elemzése az első komoly bizonyítékot jelentette az egykori folyékony vízborítás mellett.

A folytatást elolvashatják együttműködő partnerünk, az ORIGO WEB-Magazin Tudomány rovatában...

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024