Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Charles másodszor is az űrben
(Rovat: Simonyi űrrepülése, Álmuk a világűr - 2008.10.05 11:00.)

A Space Adventures bejelentette, hogy Charles Simonyi jövő márciusban ismét meglátogatja a Nemzetközi Űrállomást. Előtte azonban még egy fontos „kötelezettségének” tesz eleget: novemberben megnősül.

A ceremóniára Göteborgban kerül sor, ahol egy svéd lánynak mondja ki a boldogító igent. Charles Simonyinak csak egy rövidített kiképzésen kell átesnie a Moszkva melletti Csillagvárosban, bár kissé aggályosnak tartja, hogy a legutóbbi két Szojuz leszállás ballisztikus pályán történt, ami nagy többletterhet jelent az űrhajósok számára. A magyar származású, amerikai milliárdos szoftverfejlesztő mérnök – a világ ötödik fizető űrhajósaként – 13 napot töltött a világűrben, és az első lesz közülük, aki másodszor is eljuthat oda.

„Csodálatos ez a reggel itt, Bajkonurban. Kitűnően aludtam, és valóban nagyon várom ezt a repülést!” – írta internetes naplójába Charles Simonyi a start napján, 2007. április 7-én. Optimizmusát növelte az orosz illetékesek március végi bejelentése, mely szerint a leszálló pálya megváltoztatása miatt két nappal meghosszabbították az eredetileg 11 naposra tervezett űrrepülésének idejét. A sikeres start utáni második napon a Szojuz TMA-10 űrhajó elérte a Nemzetközi Űrállomást, melynek Zarja nevű moduljához, automatikus üzemmódban kapcsolódott. Szűk másfél órával később – és 27 év elteltével – ismét magyar szavak érkeztek vissza a Föld körüli pályáról. Így mondott köszönetet a földi irányítóközpontban tartózkodó első magyar űrhajósnak, Farkas Bertalannak. Sajnos Charles Simonyi az amerikai űrhajósok számát gyarapította a hivatalos statisztikákban, de szülőföldje iránti érzelmeit az útipoggyászában felvitt, a koronás címerrel díszített magyar lobogókkal, és egy csipetnyi magyar földdel fejezte ki. Visszaérkezése után az egyik lobogót Sólyom László köztársasági elnök kapta meg.


Charles Simonyi a világ ötödik fizető űrhajósa, de az első, aki közülük másodszorra is eljuthat az űrbe.

Charles Simonyi megfelelően felkészült az útra, melyen egyáltalán nem űrturistaként vett részt. Az európai és japán űrügynökségek, az ESA és a JAXA által rábízott kísérletek közül – megbocsátható elfogultsággal – az ISS egyetlen, de világhíres magyar műszerével, a Pillével folytatott méréseket emelem ki. Simonyi minden nap megmérte a testét ért sugárzás mennyiségét, majd a kapott adatokat mindjárt a helyszínen ki is értékelte. Ez a lehetőség a Pille nagy előnye a hasonló műszerekkel szemben. Simonyit a műszer használatára Budapesten képezték ki a KFKI AEKI szakemberei. A földi kiértékelés eredményéről Apáthy István mérnök számolt be az MTI-nek. A mérések bebizonyították, hogy a sugárterhelés a hálóhelyen a legnagyobb, ahol csupán az űrállomás fala védi az űrhajósokat. Apáthy szerint Charles Simonyival az űrrepülése alatt semmiféle különleges dolog nem történt, hiszen nem volt például napkitörés sem. (Ilyenkor az űrhajósoknak az űrállomás védettebb részébe kell húzódniuk, és űrsétát sem tehetnek). Simonyi akkora sugárdózist kapott, amely tizenöt mellkasi röntgenfelvételnek felel meg. Normál körülmények között az űrhajósok lényegében ugyanekkora sugárterhelést kapnak, ugyanennyi idő alatt.

Az április 20-ára tervezett visszatérést azonban egy nem várt időjárási esemény másnapra halasztotta. A célkörzetet ugyanis egy kisebbfajta árvíz lepte el, ami a szokásos hajnali órákban leszálló űrkabin megtalálását, és az űrhajósok mentését alaposan megnehezítette volna. A leszállókörzet kissé délebbre való áthelyezése azonban időbeli halasztást jelentett. (Az űrállomás ugyan minden nap azonos síkú pályán kering, de a Föld elfordul alatta, és ezért a visszatérési pálya más irányú lesz.) A visszatérés végül problémamentesen zajlott le, és Charles Simonyi kissé fáradtan, de boldogan harapott bele – egy hatalmas almába… A leszállást követő rehabilitáció utáni sajtótájékoztatón az újságírók kérdéseire válaszolva kijelentette: az űrrepülés után visszatér mindennapi életéhez, megszokott munkájához, melyet csak élete legnagyobb kalandjáért szakított félbe. „A világűrben a Földre való visszatérés reményével élsz, a Földön pedig az a remény éltet, hogy újra repülhetsz” – mondják az űrhajósok, és úgy tűnik, a sorsát ő sem kerülheti el.

Schuminszky Nándor

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024